EUR: 326,47 Ft
CHF: 294,91 Ft
2019. július 18., csütörtök
Frigyes

Belföld

Jövőre a diplomás gyed is bővül

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak. A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.


Emellett mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő – folytatta. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.

A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál – mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani.


Novák Katalin elmondta: a változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá.

A 2014-ben a gyed extra egyik elemeként – a gyed és munka, illetve a testvérgyed mellett – bevezetett diplomás gyed egyre népszerűbb, az elmúlt három évben kétszeresére emelkedett az igénybevevők száma, így az mostanra megközelíti az ezret – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Már igényelhető a kibővített csok

    Már igényelhető a kibővített csok

    Július 1-jétől igényelhető a kormány hétpontos családvédelmi akciótervéből négy pont, köztük a kibővített családi otthonteremtési kedvezmény is, amelynek már a falusi változata is elérhető a lakosság számára.

  • 500 ezer magyar horgászik

    500 ezer magyar horgászik

    Alig öt év alatt szinte megduplázódott a hazai vizeken legálisan pecázó horgászok száma, csaknem félmillióan rendelkeznek állami horgászjeggyel.

  • Helyet a diákoknak!

    Helyet a diákoknak!

    A vidékről érkező diákok körülbelül 6-8 százalékának lenne szüksége kollégiumi elhelyezésre, ám a Réti úti épület már nagyon rossz állapotban volt.