2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Egyéb Szolnok

Kézbesített múlt

Nem mindennapi jubileumot ünnepel ebben az évben a Magyar Posta, hiszen 150 éve szolgálja a lakosságot. Ebből az alkalomból egy utazókiállítást indított útjára a szervezet, amely Szolnokon is látogatást tett.

A Baross úti 1. számú postahivatal szomszédságában parkolt le a teherautó, ahol nagy volt az érdeklődés: gyereksereg lepte el az időszakos kiállítóhelyként berendezett rakteret.

Egész nap nagy volt a forgalom (Fotó: Lokál Extra)

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.