EUR: 322,83 Ft
CHF: 286,86 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb Miskolc

Közösen koncertezik az Edda és a Kárpátia

Június 16-án négy zenekar koncertezik a fedett szabadtéri jégpályán. A kapunyitás 17.20-kor lesz, először egy csajbanda, a Dorothy lép színpadra, utánuk a Cool Head Klan nyomja le a programját, majd 20 órától a Kárpátia, 22 órától pedig az Edda fog koncertezni.

Pataky Attilát, az Edda frontemberét kerestük meg, hogy beszéljen az aktualitásokról. „Idén kicsit előbb, április közepén nyitottunk Esztergomban a főtéren a turnénkkal, volt legalább 5 fok! Ez követően egy hasonlóan hideg napot fogtunk ki a Barba Negra Trackben is – pedig az már április legvégén volt –, ahol az eső ellenére is rengetegen voltak. Szóval átestünk a tűzpróbán, megyünk tovább, mert imádjuk ezt csinálni!


Teltház előtt játszott  az EDDA április végén a Barba Negra Trackben – fotó: Facebook / Lokál

 

A közelmúltban megjelent egy újabb könyvünk, egy újságíró barátom talált meg azzal, hogy összegezni kéne a dolgokat, úgy érzem, ez jól sikerült, mindenféle kérdésre ebből a könyvből megérkezik a válasz. Én ezzel gyakorlatilag mindent elmondtam, amit akartam, még titkokat is, nem maradt bennem semmi más közlendő. Egyébként a zenekar mostani tagjai is mind elmondják az Eddával kapcsolatos történetüket ebben a kötetben. Nemrég jelent meg az EDDA Művek 40 ÉV ROCK című DVD, ami a 2015-ös arénás koncertünk anyagát tartalmazza. Ezzel szerettük volna megörökíteni, visszaadni ennek a koncertnek az ízét, hangulatát. Szinte a teljes koncertanyag rákerült a kiadványra. Egyébként én azon a koncerten a betegségem legnehezebb fázisában voltam, 74 kilóra fogytam le és az első 20 percben bennem volt a majré, hogy ezt a majd háromórás bulit hogy fogom végigcsinálni. Aztán fölengedtem, jöttek a segítségek fentről és sikerült!”

 

A Kárpátiával közösen koncertezik Miskolcon az Edda – fotó: Lokál

 

Attist tavaly a Népkertben láthattuk zenekarával, itt a fia is fellépett vele egy közös blokkban, erről is kérdeztük az énekest: „Mára már bevett gyakorlattá vált ez, de az utóbbi időszakban erősítettünk rá erre, már újabb dalok is vannak, amiket közösen éneklünk. Ez büszkeséggel és örömmel tölt el, remélem, hogy még van jó pár évem, addig a fiam is csiszolódik, érik, és készen fog állni a feladatra, hogy a helyembe lépjen.”


A Kárpátia is nagy rajongótábornak örvend Miskolcon, nekik tavaly augusztusban jelent meg a Territórium című lemezük, amit hamarosan követ egy új, amire a srácok azt mondják, hogy nagy durranás várható. Attilát a velük való kapcsolatról is kérdeztük: „Ismerjük már egymást régebbről, de itt most egy debütálás lesz, hiszen először játszunk együtt! Tisztelem az ő erőfeszítéseiket, amit tesznek a nemzetért, ők direktebben fogalmaznak, mi egy kicsit árnyaltabban. Egyébként azt üzenem a koncertre készülőknek, hogy kapaszkodjanak! Az ember, ha hazamegy, bizonyítani akar és ez ezúttal sem lesz másként!”

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.