2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Egyéb Zalaegerszeg

Kutya Beach nyílt a Gébárti-tónál

A kutyabarátok örömére a Gébárti-tónál külön kutyastrand várja a nyári melegben pancsolni vágyó négylábúakat.

A tó maradéktalanul kielégíti az ebek igényeit, hiszen jó minőségű állóvíz, fokozatosan mélyülő partszakasszal, kezdők úszóleckéinek elkezdéséhez is tökéletes. A tapasztalat azt mutatja, a kutyákat ugyanúgy oktatni kell, hogy megtapasztalják a vizes közeget, a földtől való elszakadást. Először a sekélyebb részen érdemes gyakoroltatni a kutyát, ehhez a művelethez lehet használni játékot vagy akár jutalomfalatot is. Nem érdemes apportért mély vízbe ugratni őket, mert egy labilisabb kutya megijedhet, és ennek következtében hosszú ideig vonakodhat a víztől. A halakkal, hattyúkkal, kacsákkal ellentétben a kutyák nem piszkítanak a vízbe, a gazdák megfelelő időzítéssel még azt is el tudják kerülni, hogy a strand területére rondítsanak. Szakértők szerint érdemes fürdetés előtt kifárasztani a kutyust egy kiadós sétával. Nem kérdés, hogy a víz jótékony hatással van a kutyákra, ráadásul többségük imád is fürdőzni, pancsolni.


A kutyabarát fürdőhelyek házirendje szerint a következő szabályokat kell betartani:

A fürdőhely kizárólag rendszeresen oltott és féreghajtott kutyával látogatható!

Kérjük, az eb oltási könyve mindig legyen önnél!

Kérjük, ügyeljen kutyája viselkedésére, a fürdetőhely kizárólag megfelelően szocializált, nem agresszív ebbel látogatható!

Amennyiben nem tartja pórázon a kutyáját, ügyeljen arra, hogy másokat ne zavarjon! Mindig tartsa szemmel az állatot!

Ha kutyája viselkedése indokolja, kérjük, tegyen rá szájkosarat!

Gondoskodjon árnyékról a kutyája számára!

Nyári hőségben fokozottan ügyeljen arra, hogy kutyája nehogy hőgutát kapjon, illetve kiszáradjon!

Mindig biztosítson ivóvizet a kutyája számára!

A fekvőhelyük megtalálását követően ügyeljen arra, hogy a szomszédos kutyáktól megfelelő távolság maradjon, tartsa tiszteletben a nagyobb testméretű ebek nagyobb helyigényét!

Ne hagyja, hogy kutyája másokra felugráljon, illetve tőlük ételt kunyeráljon!

Fokozottan figyeljen arra, hogy ne zavarják a többi fürdőző nyugalmát sem a parton, sem a vízben!

Kérjük, hogy labdázás, játék közben is fokozottan ügyeljen mások testi épségére, nyugalmára!

Rendszeresen sétáltassa meg kutyáját, hogy elvégezhesse a dolgát a fürdőhely területétől távolabb!

Mindig legyen önnél ürülékszedő zacskó, és takarítsa fel az állat után a kutyapiszkot!

Ne engedje, hogy kutyája egész nap hangosan ugasson, másokat zavarjon!

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.