2019. július 18., csütörtök
Frigyes

Sport

Lochte az öngyilkosságot fontolgatta

Saját bevallása szerint az öngyilkosságot fontolgatta Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, miután a tavalyi, riói játékok alatt okozott botrányért 10 hónapos eltiltást kapott.

“Én lettem a világ leggyűlöltebb embere. Volt, amikor csak sírtam, és arra gondoltam, jobb lenne, ha másnap reggel fel sem ébrednék” – vallotta be a 32 éves versenyző, hozzátéve, később a visszavonulás is megfordult a fejében.


A június végéig eltiltott Lochte ugyanakkor közölte, újra “ég a láng” benne, és szeretne részt venni a 2020-as tokiói olimpián. A visszatérés első lépéseként áprilisban már elindult egy öregfiúk-viadalon hazájában.

Lochte azt állította, hogy augusztus 15-én Rióban őt és társait fegyverrel rabolták ki, amikor taxival egy buliról az olimpiai faluba tartottak. Később azonban videofelvételek alapján kiderült, hogy valójában ők randalíroztak, megrongáltak egy benzinkutat, és összetűzésbe kerültek az alkalmazottakkal. Az úszót tíz, a másik három sportolót egyformán négy hónapra tiltották el. Emellett Lochte elveszítette azt a 100 ezer dolláros jutalmat, amelyet a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett riói aranyéremért kapott volna, s nem mellesleg 20 óra közhasznú munkára is kötelezték.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Kapcsolódó Cikkek

  • Továbbjutásra állnak csapataink

    Továbbjutásra állnak csapataink

    Meggyőző első mérkőzések után lépnek pályára ma a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóin a magyar csapatok.

  • Csoportelsők a magyar pólósok

    Csoportelsők a magyar pólósok

    Csoportelsőként, így közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a magyar vízilabda-válogatott a vizes vb-n, miután 13-11-re verte a spanyolokat.

  • Érmekért vívunk

    Érmekért vívunk

    Mától már az érmekért küzdenek a budapesti vívó-világbajnokság résztvevői. A BOK Sportcsarnokban a női párbajtőrözők és a férfi kardozók lépnek pástra, hogy a 64-es táblán egyenes kieséses rendszerben a legjobb négyig, azaz a hat órakor kezdődő döntőkig meneteljenek.