2017. november 24., péntek
Emma

Belföld

Már Soroshoz is dörgölőzik a Jobbik

Pénteken egyetlen napirendi pont a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen az államfő által visszaküldött plakáttörvény lesz. Kósa Lajos hétfőn kiemelte: meg kell szüntetni, hogy áron alul kaphat egy párt egy szolgáltatást, ennek a rendszerszintű korrupciónak véget kell vetni.

A tét az, hogy meglesz-e az illegális pártfinanszírozás megakadályozását célzó javaslat mögött a kétharmados támogatás. A Fideszben úgy tudják, hogy Simicskának minden pártban vannak emberei. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy ki és hogyan szavaz majd – írja a 888.hu.


A lap Fideszes forrásokra hivatkozva azt írja, az ellenzéki pártok is kezdik felismerni, hogy a plakáttörvény elfogadása mindenki érdekében áll, a Jobbikon kívül valamennyi ellenzéki párt érdeke. Világos ugyanis Simicska célja, előnybe akarja hozni a Jobbikot. Simicska valamennyi rendelkezésre álló eszközével, médiaérdekeltségeivel és plakátcégeivel csak a Jobbikot segíti, ezzel pedig versenyhátrányba kerül a többi ellenzéki párt.

Mint arról beszámoltunk, piaci körülmények között értelmezhetetlenül alacsony áron, átlagosan 8100 forintos darabáron kap egy-egy hirdetőhelyet Simicska Lajos cégétől plakátkampányához a Jobbik – ez derül ki a párt bevallásából. Egy ilyen plakát havi költsége 40–150 ezer forint között van. Az ügyben már a NAV is vizsgálódik, sőt a Jobbik vezetésében is megütközést keltettek az alacsony árak.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek