2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Miskolc

Mészhidrátgyártó üzemet adtak át

Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású mészhidrátüzemét.

A Miskolc hejőcsabai városrészében lévő cementgyárat sok éven át a svájci Holcim konszern működtette, majd 2011-ben leállította a gyártást, a dolgozókat pedig elbocsátották.


Eközben a Holcim csaknem húsz éven át jogvitát folytatott a Magyar Cement (MC) Kft.-vel arról, hogy a gyár területére a Holcim által telepített gépek, berendezések alkotórészei vagy csak tartozékai a területnek, amelynek tulajdonosa az alperes MC Kft. volt.

A HCM 1890 Kft. új mészhidrát üzeme – fotó: MTI

A gyár bírósági végzéssel Kálmán János vállalkozó érdekeltségébe került, aki a pénteki üzemátadáson egyebek mellett azt mondta: a kormány 2014-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítette a cementgyár újraindítását, a mészhidrát gyártása az első lépése ennek.


A mészhidrát az építő-, az élelmiszer- és a vegyiparnak, valamint a környezetvédelmi szolgáltatóknak alapanyag, használják a gumigyártásban, a mezőgazdaságban, valamint a szennyvíztisztításban, talajjavításban is.

Közvetlenül a gyártásban huszonhat, a kapcsolódó tevékenységekben további negyven dolgozónak ad munkát az üzem.

40 ezer tonna mészhidrátot gyárt az felújított üzem – fotó: MTI

A múlt héten pénteken átadott beruházás részeként modernizálták a technológiához tartozó épületeket és gépsorokat, ennek köszönhetően az üzem megfelel a legszigorúbb magyar és európai uniós környezetvédelmi előírásoknak.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az átadáson arról szólt, hogy amikor a cementgyár külföldi tulajdonosa leállította a gyártást, több száz ember maradt munka nélkül, a gyár termelésének újraindítása pedig mintegy nyolcszáz embernek adhat majd munkát.

Kálmán János azt mondta: a gyár termelésének újraindítása mindegy 5–15 milliárd forintba kerülhet, ennek egyik fontos állomása volt a most átadott üzem. Eddig saját pénzből mintegy másfél milliárd forintot fektettek be, a gyártás megkezdése a „kormányon múlik”, kormányhatározatra van szükség, hogy a bányászati jogosultságot visszakapják – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az Európai Unió diplomáciai kommunikációs hálózatához, olyan tartalmakat töltve le, amelyekben európai diplomaták fejezik ki aggályukat Donald Trump amerikai elnök kormányával, az Oroszországgal és Kínával való “küzdelmekkel” és annak kockázatával kapcsolatosan, hogy Irán feléleszti nukleáris programját – számolt be internetes oldalán a The New York Times (NYT).

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.