EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 20., szombat
Illés

Egyéb Érd

Metamorfózis a galériában

Az Érdi Galériában megnyílt Csetneki József sárospataki festőművész tárlata, amelynek az alkotó a Metamorfózis címet adta. A megnyitó programját Szatmári Kristóf színesítette szaxofonjátékával, majd Novotny Tihamér művészeti író értékelte a műveket és alkotójukat.

A művész nem először jelent meg a városban, mivel a művésztelep tagjaként Érd állandó vendége.


A kiállított művek alkotója, Csetneki József festőművész

A most megnyílt kiállításon látható alkotások nagy része is itt készült. A tárlat a művész utóbbi három évének termését mutatja be. A képek közt három elkülöníthető irányzat figyelhető meg; kettő a művész korábbi korszakaiban gyökerező irányvonal, a harmadik pedig egy új, kísérletező.

Összefoglalva megállapítható, hogy a válogatás a jelektől a gesztusokig terjedő eszközrendszert foglal magában.

A megnyitó programját Szatmári Kristóf színesítette szaxofon-játékával Fotók: Kéri Péter

A kiállítás július elsejéig tekinthető meg, vasárnap és hétfő kivételével 10 és 18 óra között.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.