EUR: 325,97 Ft
CHF: 294,31 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Egyéb Miskolc

Minden orvosi rendelő megújul 2020-ig

Valamennyi önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőjét felújítja Miskolc 2020-ig, ez 59 felnőtt-, 30 gyermekorvosi és 41 védőnői körzetet érint, a beruházásokra összesen csaknem 1,7 milliárd forintot költenek – közölte a polgármesteri hivatal.

A tájékoztatás szerint Miskolcon működik az ország egyik legjobban szervezett egészségügyi alapellátó rendszere, a 2010-ben megkezdett átfogó fejlesztések nyomán korszerű és hatékony egészségügyi alapellátás épült ki.


Az önkormányzat 2010-től több mint 1,1 milliárd forintot fordított tíz orvosi rendelő felújítására, valamint két egészségház kialakítására.

Folyamatosan újulnak meg a miskolci rendelők – fotó: Lokál

Az építkezések, felújítások mellett az egészségügyi ellátás hatékonyabbá tétele érdekében is innovatív lépések történtek, 2016 januárjától nem kell helyi iparűzési adót fizetniük a miskolci háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak, fogorvosi alapellátást végző orvosoknak és a védőnő vállalkozóknak akkor, ha bevételük 80 százaléka ebből a tevékenységből származik és iparűzésiadó-alapjuk nem haladja meg a 20 millió forintot.

Az országban az elsők között Miskolcon  polgármesteri kezdeményezésre és önkormányzati finanszírozással  valósult meg az egészségügyi alap- és szakellátás informatikai rendszereinek integrációja, aminek eredményeként a háziorvosok a rendelőjükből el tudják érni a kórházak, szakrendelők informatikai hálózatát, így hozzáférhetők számukra a város egészségügyi intézményeibe utalt betegek szakorvosi leletei, laboreredményei és kórházi zárójelentései. Hozzátették: elkezdődött egy országos szinten egyedülálló, új egészségfejlesztési intézet kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy valamennyi miskolci iskoláskorú gyermek évente legalább egyszer átfogó szűrővizsgálatokon vegyen részt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.