2019. július 22., hétfő
Magdolna

Egyéb Eger

Öten mehetnek a vb-re Egerből

Keretet hirdetett Märcz Tamás. A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tizennyolc játékost nevezett meg, közülük kerül ki az a tizenhárom fő, akik a nyári budapesti vizes vb-n képviselik a magyar színeket. A ZF-Eger bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes, Bajnokok Ligája-negyedik csapatából öt pólós kapott helyet a bő keretben. Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs és Hosnyánszky Norbert kezdheti meg a közvetlen vb-felkészülést.

A magyar szövetség honlapja szerint a névsorban a szombaton Bajnokok Ligáját nyert Szolnokból öt játékos szerepel, csakúgy, mint a BL-negyedik Egerből, valamint az OSC-ből. A névsorban négy olyan játékos van, aki Märcz Tamás eddigi keretedzésein nem szerepelt. Közülük Varga Dénessel és Hárai Balázzsal a szakvezető korábban megbeszélte, hogy a világbajnoki felkészülésnél már ott lesznek, míg Gór-Nagy Miklós és a kapus, Bisztritsányi Dávid teljesítményét végig figyelte a szezon során.


Dabrowski Norbert fiai közül öten szerepelnek a 18-as bő világbajnoki keretben, a saját nevelésű Erdélyi Balázsnak (középen 9-es sapkában) is szurkolhatunk

A szlovákiai Somorja után Budapesten, majd Madridban készül a válogatott, amely június közepén Görögországban, a hagyományos Szamarcidisz Kupán szerepel, júliusban pedig a magyarországi BENU-kupán száll vízbe. A világbajnokságon az első meccsét július 17-én játssza az együttes.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete

Kapusok: Bisztritsányi Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.