EUR: 322,18 Ft
CHF: 285,51 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Extra

Pető Laura: Apámnak már nem tudnék mit mondani

Megrendítő családi titkáról rántotta le a leplet a Sarka Kata nevével fémjelzett Magyarország Szépe verseny döntőse, Pető Laura. Az Éden hotel című műsorból is ismert szépségkirálynő-jelöltet 14 éves korában hagyta el az édesapja.

A saját kozmetikai szalonnal rendelkező 25 éves lány már számos szépségversenyen mutatta meg bájait a nagyközönségnek, azonban eltökélte, hogy a június 18-án, a Duna és Duna World-ön látható Magyarország Szépe-választás után felhagy a szépségversenyekkel. Laurát nemcsak a kifutóról, hanem a TV2 sikerrealityjéből, az Éden hotelből is ismerhetik a hazai tévénézők. A meztelenkedést és fülledt jeleneteket is tartalmazó műsorban való szereplésnél fontos szempont volt, hogy semmi olyat ne tegyen vagy mutasson a kamera előtt, ami negatív hatással lenne a jövőbeli karrierjére.


fotó: Borzi Vivien

– Hét éve indulok szépségversenyeken, tudom, hogy vannak olyan határok, amelyeket egy királynőnek nem szabad átlépnie. Amikor jelentkeztem a műsorba, már öt éve a szakmában voltam, ezért a meztelenség és a szex tabu volt számomra, hiszen ezt nem engedhetem meg a gyerekek miatt sem, akikkel foglalkozom – mesélte a szociális munkásként is tevékenykedő Laura.

Ez a nemes hivatás egy szomorú tinédzserkori emlék miatt fogta meg Laurát, ugyanis még alig volt 14 éves, amikor édesanyjával és húgával magukra maradtak.


– Tizenegy évvel ezelőtt elhagyott minket az édesapám, ami hatalmas törés volt az életemben. Az eltelt több mint egy évtizedben nem is beszéltünk, semmit nem tudunk egymásról. Fogalmam sincs, hogy a verseny és a médiafelhajtás hatására megkeres-e egyáltalán, mert nem tudnék mit kezdeni a kialakult helyzettel. Kimaradt a fél életemből, nehéz helyzetben hagyta ott az édesanyámat, a húgomat és engem, és szerintem már nem tudnék mit mondani neki. Szerencsére nem voltunk szegények anyuval, de mindenért meg kellett küzdenünk, ami egyikünknek sem volt könnyű, ezért is tartom kötelességemnek, hogy segítsem a hasonló helyzetben lévő fiatalok életét – beszélt életcéljáról Laura, majd hozzáfűzte:

– Évek óta van egy csodás párom, aki mindenben támogat. Csak annyit szokott tanácsolni, hogy adjam önmagam, abból baj nem lehet – mondta Laura.

Kapcsolódó Cikkek