EUR: 310,19 Ft
CHF: 270,82 Ft
2017. szeptember 25., hétfő
Eufrozina, Kende

Belföld

Rendőrökre támadtak Szentistvánon

Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt két férfi Szentistvánon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a rendőrök telefonon, névtelenül tett bejelentés alapján mentek intézkedni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település egyik házához, ahol “egy emelkedett hangulatú családi bulit zavartak meg, amit a jelenlévők igencsak sérelmeztek”.

A vigadók között egy jogerősen szabadságvesztésre ítélt és a büntetés letöltésének elkerülése céljából bujkáló, ezért körözött 19 éves fiatal is volt, aki azonnal a lakásba lépő járőrvezetőre támadt, megkísérelte ököllel megütni, majd elmenekült a helyszínről, és csak később, egy másik településen sikerült elfogni.

Az intézkedő rendőrökre a férfi leendő, 40 éves apósa is rátámadt.

A járőrvezető az intézkedés során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, emiatt könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a fiatal férfit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza az előzetes letartóztatását, míg a másik férfi megkezdte szintén korábbi, jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését – közölte a vádhatóság.

Kapcsolódó Cikkek

  • Amikor az ebédpénz visszajár

    Amikor az ebédpénz visszajár

    Több mint 3 millió forintos kötbért kénytelen fizetni a tömeges ételmérgezést okozó Gyermekmenza Kft. az óbudai önkormányzatnak, amit az megoszt a szülőkkel.

  • Kövér László: Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját

    Kövér László: Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját

    Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját, hiszen mind a magyarok, mind az ukránok számára egyaránt a legfontosabb, hogy egészségben és biztonságban tudják a gyermekeiket – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Beregszászon, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnökeként orvosi eszközöket adott át a beregszászi járási kórház gyermekosztályának.

  • Pénzügyi és szakképzési együttműködés indul Vietnammal

    Pénzügyi és szakképzési együttműködés indul Vietnammal

    Pénzügyi, illetve szakképzési tárcaközi együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként Vietnamban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.