2018. április 21., szombat
Konrád

Extra

Sikkasztási ügy: Leonardo DiCaprio “ajándékait” is lefoglalják a hatóságok

Leonardo DiCaprio amerikai színész ajándékba kapott tárgyait, köztük Picasso- és Basquiat-festményeket, valamint Marlon Brando Oscar-szobrát is lefoglalják az amerikai hatóságok egy nagyszabású nemzetközi akció részeként, amelyben milliárd dolláros nagyságrendű elsikkasztott malajziai közpénzt próbálnak visszaszerezni.

A filmsztár szóvivőjének közleménye szerint DiCaprio minden olyan tárgyat kész átadni a hatóságoknak, amelyet ajándékként fogadott el egy jótékonysági aukcióra és amely olyan emberekhez köthető, akik kapcsolatban állnak a Najib Razak malajziai miniszterelnök által 2009-ben létrehozott és jelenleg egy gigantikus sikkasztási és pénzmosási ügyben érintett gazdaságfejlesztési alappal (1MDB).


Amerikai ügyészek szerint az alapból – fedőcégek révén és részben amerikai bankokon keresztül – több mint 3 milliárd dollárt (551 milliárd forint) loptak ki nagy értékű ingatlanokat, luxus termékeket, Monet- és Van Gogh-festményeket, valamint egy repülőgépet vásárolva, valamint a Wall Street farkasa című film finanszírozásával.

Tavaly júliusban a svájci szövetségi hatóságok lefoglalták a sok millió dollárt érő Monet- és van Gogh-műveket az Egyesült Államok vezetésével zajló nagyszabású nemzetközi akció részeként.


A DiCaprio főszereplésével készült Wall Street farkasa című 2013-as hollywoodi filmdráma finanszírozása ügyében pedig polgári per indult a filmet jegyző Red Granite Pictures hollywoodi produkciós cég ellen.

DiCaprio októberben azt nyilatkozta, hogy kész együttműködni a hatóságokkal és visszaad minden olyan tárgyat, valamint adományt, amelyről bebizonyosodik, hogy kétes forrásból származik.

“DiCaprio úr megkezdte azoknak a tárgyaknak az átadását, amelyeket az alapítványa támogatására szervezett szokásos évi jótékonysági aukció számára fogadott el” – olvasható a színész szóvivőjének közleményében, amely szerint az érintett tárgyak közé tartozik egy annak idején Marlon Brando által nyert Oscar-szobor is, amelyet forgatási ajándékként kapott a színész a Red Granite cégtől a Wall Street farkasáért.

Az 1998-ban létrehozott Leonardo DiCaprio Alapítvány számos természetvédelmi projektet támogat.

Az amerikai igazságügyi minisztérium egy Picasso- és egy Basquiat-festményt is lefoglal, amelyeket ugyancsak a sikkasztott pénzből vásároltak és amelyeket a Red Granite Pictures céggel kapcsolatban álló emberek ajándékoztak a színésznek.

DiCaprio közleményéből nem derül ki, hogy átadta-e már a hatóságoknak a két festményt, továbbá azt a Diane Arbus-fotográfiát, amely ugyancsak szerepel az igazságügyi minisztérium csütörtökön benyújtott keresetében.

A dokumentum kitér továbbá a Los Angeles-i székhelyű Red Granite Pictures két másik filmje, a nyomozók szerint ugyancsak 1MDB-s pénzből finanszírozott Dumb és Dumber kettyó, valamint a Megjött apuci! című filmekhez kötődő vagyontárgyak lefoglalására.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem veszi át díját Natalie Portman

    Nem veszi át díját Natalie Portman

    Natalie Portman amerikai színésznő nem veszi át az izraeli Nobel-díjnak is nevezett, kétmillió dollárral járó Genezis-díját, mert az elmúlt időszak izraeli történései miatt nem engedi a lelkiismerete – írta a Jediót Ahronót című újság honlapja pénteken.

  • Prince halálában senki sem bűnös

    Prince halálában senki sem bűnös

    Vádemelés nélkül fejezte be a két éve elhunyt popsztár, Prince ügyében folytatott vizsgálatot a minnesotai ügyészség, amely szerint az énekes tudta nélkül szedett be hamisított gyógyszert.

  • Emese: Ha szűz maradok, örökbe fogadok

    Emese: Ha szűz maradok, örökbe fogadok

     A 28 éves szűz színésznőt udvarlói már nem csak szép szavakkal, de több száz milliós összegekkel is bombázzák. Ennek ellenére Emese még egy olyan férfit se talált, akivel szívesen találkozna, pedig nagyon vágyik egy igazi úriemberre, akinek gyerekeket szülhet.