2019. június 18., kedd
Arnold, Levente

Belföld

Simicskáéknál költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt – értesült a Magyar Idők.

A lap információ szerint a közérdekű bejelentés nyomán megkezdett eljárás összefüggésben áll a Jobbik plakátkampányával. A hatóság gyanúja szerint a két említett cég megtéveszthette a NAV-ot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátott.

Ha a lap értesülései igazak, akkor a milliárdos cégei szándékosan megtéveszthették az adóhatóságot, hogy kevesebbet kelljen fizetniük. A költségvetési csalás bűncselemény, 2 évig terjedő szabadságvesztést lehet érte kapni alapesetben, de ha minősítő körülmények is vannak, akkor akár 10 évet is.


A Jobbik április elején indított plakátkampányt, de azóta sem derült ki, hogy a plakátokért fizettek-e, és ha igen, mennyit Simicska Lajos cégeinek. Csak annyit ismertek el, hogy a Simicska érdekeltségébe tartozó két cég, a Mahir és a Publimont felületeit használják. A most elindított nyomozás azt jelentheti, hogy a NAV szerint alapos a gyanú, hogy a valóságban ennél jóval több plakát van kinn az utcákon.

A Fidesz a héten már javasolta, hogy választási kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot se a pártok, se a kormány. Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló – kétharmados támogatást igénylő, Halász János frakciószóvivő által lex csicskának nevezett – javaslat kizárja azt a korrupciós veszélyt, amelyet most a Jobbik plakátkampányával kapcsolatban látni, így aki megszavazza az előterjesztést, az a korrupció ellen foglal állást.


Kapcsolódó Cikkek

  • Hatalmas lehetőség előtt áll a magyar akvakultúra ágazat

    Hatalmas lehetőség előtt áll a magyar akvakultúra ágazat

    Hatalmas lehetőséget jelentenek a magyar akvakultúra ágazat számára az uniós halászati támogatások 2020 utáni elosztására vonatkozó szabályok, amelyeket a Mezőgazdasági és Halászati Tanács elfogadott – közölte Nagy István agrárminiszter Luxembourgban az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint.

  • Emberölés áldozata lett egy tiszafüredi nő

    Emberölés áldozata lett egy tiszafüredi nő

    Emberölés áldozata lett az a tiszafüredi nő, akit férjével együtt holtan találtak június 16-án otthonukban – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.

  • Elkezdődtek az idei Erzsébet-táborok

    Elkezdődtek az idei Erzsébet-táborok

    Elkezdődtek az Erzsébet-táborok, idén nyáron mintegy harmincezer gyermek nyaralhat Zánkán – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.