2018. december 14., péntek
Szilárda

Belföld

Szexuális erőszakkal vádol az ügyészség egy szír férfit

Vádat emeltek egy 40 éves szír férfivel szemben, amiért a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség szerint szexuális erőszakot követett el idén január 1-jén egy magyar nő sérelmére – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész pénteken.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a magát görögnek beállító férfi a hajnali órákban ismerkedett meg egy VII. kerületi szórakozóhelyen a nővel. Az alkalmi ismeretséget követően a férfi tartózkodási helyéül szolgáló IX. kerületi lakásba mentek, ahol kezdetben a nő beleegyezésével szexuális kapcsolatot létesítettek. Ennek során azonban a férfi egyre erőszakosabbá, durvábbá vált, ezért a sértett “a beleegyezését egyértelműen visszavonta” és arra kérte a férfit, hogy hagyja abba amit tesz. A férfi azonban ennek ellenére erőszakkal folytatta tettét. A nő többször megrúgta a férfit és próbálta ellökni magától, ő azonban mindkét karját lefogta, a hajánál fogva visszarántotta.


A férfi a nő kitartó ellenállása ellenére is folytatta az erőszakot, majd azzal végül egy idő után felhagyott, elengedte a sértettet, akinek ekkor sikerült elhagynia a lakást, majd azonnal értesítette a rendőrséget.

A szír férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van, tettéért nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat – írta a főügyész.

Kapcsolódó Cikkek