EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Egyéb IV.kerület

Távozik az amerikai center

A  röplabdabajnokság végeztével már elkezdte a következő szezon csapatát építeni az Újpest szakmai stábja. Sajnos az első tárgyalások nem jártak sikerrel, hiszen biztossá vált, hogy az amerikai center, Ashley Headen két év után elhagyja csapatot.

Ashley a 2015/2016-os szezonban lépett először pályára lila-fehérben, és rögtön az egyik meghatározó játékosa lett a csapatnak, sőt nem túlzás kijelenteni, a magyar bajnokságnak is.  Most azonban egy egyéves angliai iskolai tanulmányút miatt szünetelteti röplabdás karrierjét.


Ashley Headen (9-esben) gyorsan az Újpest meghatározó játékosa lett (fotó: volleycapak.hu)

– Szerencsésnek érzem magam, hogy Budapesten indult el a röplabdás karrierem – mondta Ashley Headen. – Az érkezésem első napjától éreztem a szeretetet és a támogatást az UTE stábjától, a csapattársaktól és külön szeretném kiemelni a szurkolókat, akik az elmúlt két évben biztattak, támogattak a pályán és azon kívül is. Bízom benne, hogy az előttem álló években is hasonlóan sok pozitív tapasztalatot fogok szerezni, mint amennyit itt, Újpesten. Budapest mindig különleges helyet foglal el a szívemben!
Az Újpest vezetői pedig reménykednek abban, hogy a játékos a tanulmányi kitérő után újra itt röplabdázik majd.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.