EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 20., szombat
Illés

Egyéb

Több mint 10 férfit is megölhetett a fekete özvegy

Akár több mint 10 férfit is megölhetett a vagyonáért a “kiotói fekete özvegy”, egy 70 éves japán nő, akinek pere hatalmas érdeklődés mellett kezdődött meg hétfőn az egykori fővárosban.

Kakehi Csiszakót formálisan négy férj, élettárs, illetve udvarló meggyilkolásával vádolják, de a nyomozók szerint több mint 10 olyan férfi halt meg, aki “romantikus” kapcsolatba került vele. A nő ciánnal mérgezte meg partnereit, akiktől összesen 1 milliárd jent (2,5 milliárd forintot) örökölt.


A gyilkosságok útján szerzett hatalmas vagyon ellenére az asszony szegény maradt, mert a pénzt javát eltőzsdézte.

A fekete özvegy legelső férje 54 évesen bekövetkezett halála és szövetnyomó cégének ezt követő csődje után kezdett gazdag, legalább évi 10 millió jen (25 millió forint) jövedelmű férfiakat keresni egy házasságközvetítő ügynökségen keresztül.

Kakehit négy legutóbbi áldozata – 71 és 79 év közötti férfiak – 2007 és 2013 között történt megmérgezésével vádolják, utolsó férje mindössze egy hónappal a házasságkötés után halt meg.

A 2014 novemberében letartóztatott asszony a nyomozás során elismerte a négy gyilkosságot, de vallomását az ügyvédek mára visszavonták védencük állítólagos demenciájára hivatkozva.

A nagy érdeklődés övezte bírósági tárgyalás várhatóan novemberig tart, és ez lesz a második leghosszabb per egy olyan japán bíróság előtt, amelyben három hivatásos bírón kívül hat véletlenszerűen kiválasztott laikus “bíró” is részt vesz.

Az első tárgyalási napon 600-an álltak sorba belépőjegyért a tárgyalóterembe.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.