EUR: 308,01 Ft
CHF: 265,86 Ft
2017. október 23., hétfő
Gyöngyi

Külföld

“Ügyvezető” miniszterelnökkel kezdik a kilépési tárgyalásokat

“Caretaker Prime Minister” – Theresa May brit miniszterelnökre a június 8-án tartott előrehozott választások óta ragadt rá a londoni és a brüsszeli politikai közbeszédben az “ügyvezető kormányfő” megjelölés. Az alsóházi többség nélkül maradt, külső támogatásra szoruló konzervatív párti brit kormány vezetőjéről ugyanis nem sokan gondolják, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről hétfőn Brüsszelben kezdődő tárgyalássorozat végén is ő lesz még a Downing Street lakója.

Theresa Mayt a június 9-ére virradó hajnalig a “hard Brexit” miniszterelnökeként volt szokás emlegetni, mivel a kormányfő a Brexit-tárgyalások stratégiai céljainak sarkalatos elemévé tette a kivonulást az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is. A “kemény Brexit” a konzervatívok által elszenvedett választási katasztrófa óta azonban már csak gúnyos felhanggal hallható a politikai kommentárokban, csakúgy, mint May választási jelszava, az “erős és stabil kormányzás”.

Theresa May egyebek mellett azzal indokolta a három évvel előrehozott választások meghirdetését, hogy a jelenleginél erőteljesebb választói felhatalmazással szeretné elkezdeni a Brexit-tárgyalásokat az Európai Unióval.

May azonban a súlyos vereséggel felérő választás után nemhogy erősebb, de a korábbinál is sokkal gyengébb pozícióból lesz kénytelen elkezdeni a tárgyalásokat, ráadásul egy olyan Európai Unióval szemben, amelynek tárgyalási pozícióit alaposan megerősítette nem utolsósorban a szilárdan EU-párti Emmanuel Macron elsöprő győzelme a francia elnökválasztáson.

Ebben a helyzetben stratégiai elemzők sem jósolnak hosszú jövőt Theresa May kisebbségi kormányának.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport Londonban működő európai kutatási részlegének szakértői a Brexit-tárgyalások előtt összeállított helyzetértékelésükben közölték: véleményük szerint ha a kormányfő “túl is éli” az első időszakot, nagyon valószínűtlen, hogy 2019-ben, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének valószínűsíthető időpontjában is ő lenne még Nagy-Britannia miniszterelnöke. A ház szerint ugyanis teljesen elképzelhetetlen, hogy a súlyos választási fiaskó után a konzervatív frakció hajlandó lenne az ő vezetésével nekifutni a következő választásoknak is.

Bármikor következik is be a vezetőváltás a Konzervatív Párt és a kormány élén, az időponttól és az utód személyétől függetlenül nem valószínű, hogy London végletesen meggyengült tárgyalási pozíciója a folyamat jelentős részében érdemileg javulna. A Konzervatív Párt vezetésén belül ugyanis jelenleg semmilyen hajlandóság nem mutatkozik újabb választások kiírására, nem utolsósorban azért, mert a párton belül komolyan tartanak attól – és ezt a friss közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják -, hogy az esetleges megismételt választásokat a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kényelmes előnnyel megnyerné.

A következő hónapok lehetséges politikai forgatókönyvei közül azonban mégsem hiányzik teljesen az újabb választások lehetősége. A Konzervatív Párt ugyanis a westminsteri típusú parlamenti rendszerben “confidence and supply” néven ismert együttműködési megállapodásra törekszik a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) alsóházi frakciójával. A DUP – ha létrejön a megállapodás – azt vállalja, hogy a konzervatívokkal együtt voksol bizalmi jellegű szavazásokon (confidence), illetve olyan törvényjavaslatok – mindenekelőtt a költségvetés – elfogadtatásában, amelyek a kormány működéséhez szükséges pénzellátást (supply) biztosítják. A két pártnak azonban együtt is csak hajszálvékony többsége van a londoni alsóházban, és bármilyen kisiklás egy-egy sarkalatos bizalmi vagy költségvetési jellegű szavazáson a kormány azonnali bukását jelentené.

Ebben a kiszolgáltatott helyzetben az egyre inkább konszenzusossá váló elemzői közvélekedés szerint valószínűtlen, hogy a brit kormány maradéktalanul érvényesíteni tudná a “kemény Brexit” stratégiáját a kilépési tárgyalásokon. A DUP – bár legalább annyira EU-szkeptikus párt, mint a konzervatívok – nem híve a kemény Brexitnek, mivel attól tart, hogy a teljes szakítás az EU-val visszahozhatja a rég megszűnt határellenőrzéseket Észak-Írország és az Ír Köztársaság csaknem 500 kilométeres szárazföldi határán.

Valószínűsíthető emellett az is, hogy a brit üzleti szféra a kormány pozícióinak megrendülését az eddiginél is intenzívebb lobbizásra használja majd fel a kemény Brexit ellen.

A legerőteljesebb nyomást a londoni City pénzügyi központjának vállalatai gyakorolják a brit kormányra. A City érdekérvényesítő képességét illusztrálja, hogy a londoni pénzügyi szolgáltatási ágazat a brit hazai össztermék (GDP) 7 százalékát, a brit költségvetés teljes adóbevételeinek 11,2 százalékát adja.

Más ágazatok is rendre figyelmeztetik a kormányt a kemény Brexit lehetséges következményeire.

Legutóbb a Brit Iparszövetség (CBI) hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU az unión kívüli szállítóktól importált ruházati termékeket 12 százalékos, az élelmiszeripari cikkeket átlagosan 22 százalékos, a tejtermékeket például azon belül is 36 százalékos vámmal terheli meg. A nem EU-országokban gyártott személyautókra 10 százalékos, a szeszesital- és dohányfélékre, valamint az édesipari termékekre 20-30 százalékos vám érvényes.

Theresa May kormányának tárgyalói e figyelmeztetésekkel a tarsolyukban és kormányuk végletesen meggyengült pozíciójának tudatában utaznak Brüsszelbe hétfőn a hivatalos kilépési tárgyalássorozat kezdetére. Ebben a helyzetben London többször is kifejezésre juttatott reménye az lehet, hogy az EU-nak sem állna érdekében “megbüntetni”, vagyis például vámokkal sújtani a világ ötödik legnagyobb gazdaságát, amely számos kontinentális exportőr legfőbb felvevőpiaca.

Kapcsolódó Cikkek