2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Belföld

Újabb ügyben függesztették fel Kovács Béla mentelmi jogát

Újabb ügyben felfüggesztette Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát csütörtökön a testület brüsszeli plenáris ülése.

A javaslatról kézfeltartással szavaztak a képviselők.


Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta tavaly szeptemberben az Európai Unió csalás elleni hivatalától (OLAF) érkezett jelentések alapján. A képviselő a gyanú szerint 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel, de valójában az érintettek nem is jártak Brüsszelben és semmilyen munkát nem végeztek.

Sajtóhírek szerint a plenáris ülés döntése nyomán Kovácsot gyanúsítottként idézheti be a Központi Nyomozó Főügyészség csalás és magánokirat-hamisítás miatt.

Az EP jogi bizottsága hétfőn tett javaslatot Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésére. A határozatban kitértek rá, hogy a képviselő háromszor is elfogadta a testület meghívását egy meghallgatásra, azonban végül egyszer sem jelent meg.

A képviselő mentelmi jogát egy másik ügyben már felfüggesztette az uniós parlament 2015 októberében, miután Kovács egy jelenleg is aktív, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozás során az Alkotmányvédelmi Hivatal látókörébe került. A polgári elhárítás figyelmét az keltette fel, hogy rendszeresen találkozott konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel látogatott Moszkvába.

A jogi védettség konkrét bűncselekmény gyanúja miatt kérhető, minden újabb ügyben ismét kérelmezni kell.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn

    Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn

    Megöltek egy férfit csütörtökön Balatonfűzfőn, a gyanúsítottat elfogták – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

  • Minden gyermeknek felhőtlen nyári kikapcsolódásra van szüksége

    Minden gyermeknek felhőtlen nyári kikapcsolódásra van szüksége

    Felhőtlen nyári kikapcsolódásra van szüksége minden gyermeknek, erre a zánkai táborban lehetőség adódik minden évben – mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége az Erzsébet-táborban tett csütörtöki látogatása alkalmából újságíróknak a helyszínen.

  • A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak Budapesten

    A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak Budapesten

    A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői – közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.