2019. július 24., szerda
Kinga, Kincső

Sport

Usain Bolt örökre elbúcsúzott Jamaicától

Megnyerte a jamaicai Racers Grand Prix elnevezésű atlétikai verseny 100 méteres síkfutószámát Usain Bolt, aki ezen az eseményen búcsúzott hazája közönségétől.

Az idei londoni szabadtéri világbajnokság után visszavonuló sprinter a pályafutása során 51. alkalommal teljesíthette volna tíz másodperc alatt a távot, de végül 10.03 mp-es eredményt ért el. Elmondása szerint azért, mert nagyon izgult.


“Azt hiszem, ez volt életem egyik legrosszabb versenye, 100 méter előtt talán még sosem voltam ilyen ideges. A kivitelezésem nem volt valami jó, de most nem aggódtam az idő miatt, az volt a legfontosabb, hogy a rajongóim előtt versenyezhessek” – nyilatkozta a nyolcszoros olimpiai és 13-szoros világbajnok.

Hozzátette, nem számított látványos futásra, hiszen legutóbb januárban Ausztráliában versenyzett, amikor 150 méteren, valamint néhány váltóban indult. “El akartam kerülni a sérülést, szórakoztatni a közönséget, és jelezni nekik, milyen hálás vagyok az elmúlt évek során nyújtott támogatásukért” – fogalmazott a világcsúcstartó.


Bolt 30 ezer ember üdvrivalgása közepette megcsókolta a célvonalat, majd több tiszteletkört is tett. Később elmondta, augusztusi visszavonulása után is igyekszik majd mindent megtenni az atlétikáért.

A lelátón Andrew Holness miniszterelnök mellett ott volt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe is, aki elmondta, csak azért utazott Kingstonba, hogy köszönetet mondjon annak, aki megváltoztatta a sportág egész arculatát, és sok fiatalt sportolásra ösztönöz.

Bolt pályafutásából még három verseny van hátra, június 28-án Ostravában, majd július 21-én Monacóban fut, és végül az augusztusi londoni vb-n búcsúzik, ahol 100 méteren startol.

A viadalon rendeztek egy másik 100 méteres futamot is, amelyet Bolt első számú jamaicai kihívója, a 2011-es világbajnok Yohan Blake nyert 9.97 másodperces eredménnyel.

A 400 méter világcsúcstartója, a dél-afrikai Wayde Van Niekerk 200 méteren a világ idei legjobbját futotta 19.84 másodperccel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Késely megijedt a lehetőségtől

    Késely megijedt a lehetőségtől

    Hosszú Katinka hétfői aranyérme után szerényebb eredményekkel kellett beérni a vb-n. Kozma Dominik hetedik lett 200 méter gyorson, majd Késely Ajna végzett a hatodik helyen 1500 gyorson.

  • Vámos: Ilyen gólokról álmodozom

    Vámos: Ilyen gólokról álmodozom

    Vámos Márton utolsó másodpercekben lőtt góljával 10-9-re verte Ausztráliát a magyar vízilabda-válogatott, és ezzel bejutott az elődöntőbe a kvangdzsui világbajnokságon.

  • Kötelező győzelem a máltaiak ellen

    Kötelező győzelem a máltaiak ellen

    Elsőként a Ferencváros labdarúgócsapata kezdi meg a szerepelést a nemzetközi kupaporondon továbbjutó magyar csapatok közül. A Fradi ellenfele a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a máltai Valletta csapata lesz, amelyet ma fogadnak a zöld-fehérek a Groupama Arénában.