EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 22., vasárnap
Előd

Extra

5 kínzó kérdés a Trónok harca új évadáról

Nemrég kezdődött a Trónok harca legújabb évada, ami természetesen mindenféle rekordot megdöntött. A kritikusok szerint a nyitó epizód kissé vontatott volt, persze a rajongók így is odáig voltak Havas Jontól Daenerystől és a többiektől. A Lokál megpróbálja kitalálni, hogyan is folytatódhat a harc a Vastrónért.

1. Havas Jon jobban taktikázik majd, mint a többi Stark?

Becsületesek, rendíthetetlenek, bátrak – nagyjából így jellemezhetőek Észak urai. Ami valljuk be, szimpatikus ugyan, de nem túl kifizetődő. Ezt bizonyítja, hogy a Starkokat az előző évadok során kis híján kiirtották, elvesztették Derest és kevésen múlt, hogy most nem múlt időben beszélünk róluk. Jelen pillanatban is csupán egy fattyú (Havas Jon) és egy leány (Sansa) vezeti őket. A hatodik évad végén Havas Jon ugyan maga mellé állította az északi főurakat, de hatalma elég bizonytalan, hiszen nem született Stark (arról, hogy valójában nagyon is az, sőt félig Targaryen is, így akár a Vastrónt is követelhetné egyelőre csak féltestvére Bran tud).

Aki a Starkoknak szorít most erősen reménykedjen benne, hogy Havas Jon nem követ el olyan alapvető hibákat, mint apja (valójában nagybátyja) Ned Stark és féltestvére (valójában unokatestvére) Robb Stark. Mindketten kiváló hadvezérek voltak és jó katonák, de a politikában kudarcot vallottak, ezért pedig az életükkel fizettek. Ned csak ment a maga feje után, nem igyekezett szövetségeseket találni Királyvárban. A legostobább húzása mégis talán az volt, mikor elárulta Cerseinek: tudja, hogy Joffrey apja nem Robert király. Ezzel gyakorlatilag aláírta saját halálos ítéletét, hiszen Robert Baratheon halála után egyetlen barátja sem marad a palotában.

Robb, az ifjú farkas is hibát hibára halmozott. Egyrészt megszegte Walder Freynek tett ígéretét, és nem vette el a lányát. Persze romantikusan hangzik, de egy főúr, sőt király a Westerosban nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy szerelemből házasodjon. Ezt a hibát pedig azzal tetézte, hogy azt hitte az öreg Walder megbocsájtja neki ezt a megaláztatást. Az eredményt tudjuk: a Vörös Nászon a Starkok nagy része és szövetségesei meghaltak, utána pedig Észak a Boltonok kezére került.

Havas Jonnak tehát jobban kell majd ügyelnie arra, hogy barátokat és ne csak ellenségeket szerezzen magának. Sansával például végzetes hiba lenne összevesznie. Ezen kívül jobb, ha elfelejti azokat az erkölcsi normákat, amik a Falnál talán érvényesek voltak, de Észak királyaként nagyon ráfázhat, ha nem lesz kissé gyanakvóbb és mindenkiben megbízik. Lehet, hogy úgy véli, hogy a Mások elleni harc az igazán fontos, de ha elbukik, őket sem győzheti le.

2. Milyen gátlástalanul zseniális húzás(ok)ra készül Cersei?

Cersei Lannister a hetedik évad elején egyszerre van a legjobb és a legrosszabb helyzetben. Egyrészt övé a Vastrón, másrészt szövetségese, katonája és pénze már alig akad. Cerseit azonban mi nem igazán féltjük. Ennél nehezebb helyzetekből is kivágta már magát, gondoljunk csak arra, mikor börtönbe vetette a Főveréb, majd meztelenül, a csőcselék gúnyolódása közepette hajtották végig a városon. Cersei nem felejt és minden ellenségén kegyetlen bosszút áll, így nem lepődnénk meg azon sem, ha az évad végén még mindig ő ülne a Vastrónon. A kérdés nála tehát csak az, hogy mit forgat a fejében – a nyakunkat mernénk rá tenni, hogy okoz még meglepetéseket nekünk ebben az évadban is.

3. Királyvárba, vagy Deresbe tart valójában Arya Stark?

Daenerysen kívül talán ő és Sansa jellemfejlődése volt a leglátványosabb a sorozatban. A kis Arya a szemünk előtt nőtt fel és lett vagány, de alapvetően ijedt kislányból bosszúálló orgyilkossá. Az új évadban neki volt a legütősebb belépője, kérdés ezután merrefelé veszi az irányt? Királyvárba tart, hogy folytassa a listáját és megölje Cerseit, valamint a Hegyet? Esetleg megpróbálja a lista többi nevét “kipipálni”? Vagy hazatér Deresbe? Egy biztos: Arya karaktere sem lesz unalmas az új évadban.

4. Sikerül-e megállítani a Másokat a Falnál, vagy betörnek Westerosba?

A Mások az Éjkirály vezetésével rendületlenül menetelnek a Fal felé, hogy meghódítsák az Emberek Birodalmát. Nagyjából az első évad, első része óta ez a helyzet. De a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, miközben a Mások csak jönnek és jönnek. Kérdés ki állítja meg őket, a Falnál az Éjjeli őrség katonái ugyanis igencsak megfogyatkoztak. A kulcs talán az lehet, hogy Daenerys mennyire veszi majd komolyan az Éjkirály serege elleni harcot. A leghatékonyabban ugyanis ő tudná velük felvenni a küzdelmet, hiszen tűzokádó sárkányai rendet vághatnak a soraik közt. A mi tippünk az, hogy a Sárkányok Anyja előbb a Vastrónt próbálja majd megszerezni, legfeljebb utána foglalkozik majd az északról jövő veszedelemmel. Csak nehogy addigra késő legyen…

5. Hogy próbálja megszerezni a Vastrónt Daenerys Targaryen? Viharbanszületett Daenerysnek a Targaryen Házból semmi más célja nem lehet, mint hogy visszaszerezze családjának a Vastrónt. Kérdés hogyan? Vajon rögtön háborút indít és megpróbálja bevenni Királyvárat, vagy előbb szövetségeseket gyűjt? Vele kapcsolatban nemcsak az az érdekes, hogy ő mit hódít meg, de az is, hogy az ő szívét ki rabolja el? A rajongók már régóta remélik, hogy összejönnek Havas Jonnal, talán az új évadban erre is sor kerül. A legnagyobb kérdés azonban mégis csak az lesz, hogy mikor ül (ha felül egyáltalán) a Vastrónra? Szerintünk Cerseinek leginkább tőle kell tartania, de a sorozat eddigi fordulatait tekintve semmi sincs kizárva.

Kapcsolódó Cikkek