EUR: 323,74 Ft
CHF: 287,20 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Extra

7 kulisszatitok A Szépség és a Szörnyetegről

Múlt vasárnap 500. alakalommal láthatta Németországban a közönség a Budapesti Operettszínház sikerprodukcióját, A szépség és a szörnyeteget. A drezdai fellépésre a Lokált is meghívta az intézmény igazgatója Lőrinczy György, ahol álló ovációval ünnepelték a hazai színészeket a Semperoper nézőterén. A következő összeállításban a Magyarországon is nagysikerrel játszott Disney musical egy-két kulisszatitkát ismerhetik meg a rajongók.

Milliókat varázsolt már el A Szépség és a Szörnyeteg története, hiszen ki ne ismerné a híres Disney-mese szerethető karaktereit vagy andalító dallamait. 2005-ben a történet újra életre kelt, ugyanis a Budapesti Operettszínház hosszú tárgyalásokat követően szerezte meg a meséből készült musical jogait, melyet a Nagymező utcai teátrum mellett az elmúlt 5 évben 500 alkalommal játszottak már Németország,Svájc és Ausztria nagyvárosaiban Böhm György rendezésében. A  hazai zenész színjátszás színe-java megfordult már a történet főhősei bőrében, a drezdai turnén többek között Polyák Lilla, Hommonay Zsolt, Földes Tamás, Bálint Ádám, Füredi Nikolett, Németh Attila, Serbán Attila, Jenes Kitti és Barkóczi Sándor lépett fel.


Fotó: Gordon Eszter

A színház vezetősége a jubileumi előadás előtt beengedte a Lokált az előadás kulisszái közé, ahol számos érdekes információt tudhatunk meg a gigaprodukcióról.

4 kamion szállítja a díszletet


A közel 1000 kilométeres úton 4 kamion teherbírására volt szükség, hogy a stáb mindent díszletet átszállítson. Fontos kiemelni, hogy a drezdai operaháznak nincsen forgószínpada, így azt is Budapestről hozzák az építészek, mivel számos esetben kell 360 fokban forgatni a szörny kastélyát.

Fotó: Gordon Eszter

Saját mosógépet visz az Operettszínház

Budapestről érkezik az a két mosógép és két szárító, amit a jelmezekért felelős szakemberek visznek magukkal a turné minden állomására, hogy a színészek tiszta ruhában léphessenek fel.

Fotó: Gordon Eszter

A gyerekszereplők a legnagyobb sztárok

Kevesen tudják, hogy a színházi törvények szigorúan szabályozzák a gyerekszínészek szerepeltetését. Ha akár csak egy gyermek is játszik az előadásban, akkor annak külön szobát kell biztosítani az öltözködésre. Így fordulhatott elő, hogy bár Hommonay Bulcsú nyugodtan öltözhetett volna együtt híres szüleivel, Hommonay Zsolttal vagy Polyák Lillával, ő bizony igazi sztárhoz méltóan, külön öltözőben készülhetett fel Csorbi szerepére.

7 kilós jelmezben szerepel Polyák Lilla

Az előadásban számos speciális jelmezt kell viselniük a színészeknek. Bálint Ádám Lángőr ruhája pirotechnikailag egy különleges darab, hiszen a musicalben gyakran meg kell magától gyulladnia a kezein található gyertyáknak. Nincs egyszerűbb dolga Polyák Lillának sem, akinek egy szinte teljesen zárt kancsójelmezben kell mozognia, ami ráadásul több mint 7 kilogrammot nyom!

Fotó: Gordon Eszter

Ábrahám Gabriella és Szabó Dóra a rekorderek

Az 500 előadásból csupán egy alkalommal nem állt színpadra a színház ifjú csillaga Ábrahám Gabriella, akit a hazai nézők a Nők a teljes idegösszeomlás szélén című musical csábító ügyvédnőjeként is láthatnak,  és tőle is csak egy hiányzással maradt el Szabó Dóra. Mindketten a Musical Együttes oszlopos tagjai.

Közel 2 órát maszkolják a szörnyet

A darab egyik legfőbb látványossága a főszereplő szörnnyé alakítása, ami az előadás előtt akár 2 órát is igénybe vehet. Miután elkészítik az alapsminkjét a színésznek, 30-40 perc alatt felrajzolják a szörnyarcát. Utána a szakállragasztás következik, majd a fej többi része. Kevesen tudják, de létezik egy pótmaszk is, amit a darab végén kell viselni a főszereplőnek. Erre azért van szükség, hogy könnyebben megoldják a fináléban az átváltozás jelenetet, ehhez ugyanis teljesen el kell távolítani a szörny maszkját, amire csupán 1-2 perce lenne a stábnak, ezért még egy, a finálét megelőzően lesminkelik a színészt, hogy a nagy összecsapás alatt már „csak” a pótmaszk legyen rajta.

Fotó: Gordon Eszter

Rekordmennyiségű smink fogyott

A karakterek hiteles megjelenítése érdekében a sminkeseknek igazán ki kellett tenniük magukért, pénzt és munkaidőt nem kímélve. A teljesség igénye nélkül 10 liter alapozó, 100 sminkpaletta, 15 liter ragasztó, 80 tubus műszempilla-ragasztó és 400 flakon hajlakk fogyott.

Fotó: Gordon Eszter

Kapcsolódó Cikkek

  • Bianca, az élő baba

    Bianca, az élő baba

    Több mint 750 ezren követik az Instagrammon Bianca Dragusanu-t, aki úgy néz ki, mint egy élő Barbie baba.

  • Újra mélyponton Ben Affleck

    Újra mélyponton Ben Affleck

    Ben Affleck néhány héttel ezelőtt vonult be az elvonóra. Súlyos drog és alkoholproblémáiból próbál kigyógyulni, ám egyáltalán nem segít a helyzeten, hogy fiatal barátnőjével, Lindsay Shookusas nemrég szakítottak.

  • Rákkal küzdő kajakos: Pokoli fájdalmakat éltem át

    Rákkal küzdő kajakos: Pokoli fájdalmakat éltem át

    Összegyűlt a pénz, így augusztus végén sor került Tóth Robi életmentő beavatkozására Németországban. A kajakos és felesége embertpróbáló heteken vannak túl, de az orvosok szerint Robinak jók az esélyei ahhoz, hogy végleg kigyógyuljon a rákból.