EUR: 325,25 Ft
CHF: 294,90 Ft
2019. július 22., hétfő
Magdolna

Belföld

Az ÁSZ mindent rendben talált a Fidesz gazdálkodásában

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fidesz 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt eleget tett a jogszabályi előírásoknak, biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.

Az ÁSZ az MTI-hez pénteken eljuttatott jelentésében azt írta: a Fidesz a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben csaknem 1 milliárd 550 millió forint, 2015-ben pedig 876 millió forint költségvetési támogatásban részesült.


A számvevőszék megállapította, hogy a Fidesz gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, és ez támogatta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást. A párt könyvvezetése, nyilvántartási rendszere megfelelt a jogszabályi és belső szabályozási előírásoknak, valamint ellenőrzési rendszerét is az előírásoknak megfelelően működtette – írta közleményében az ÁSZ.

A vizsgálat szerint a Fidesz pénzügyi kimutatásai megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, azokat a párt a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és a saját honlapján az előírt határidőben a jogszabályi előírásoknak megfelelően közzétette, ezzel biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét.

Az ellenőrzés szerint a Fidesz működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat szabályszerűen használta fel és számolta el, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nem fogadott el. A párt gazdálkodással összefüggő tevékenységének keretében a kiadások kifizetése során a jogszabályok és a belső szabályzatok előírásait betartotta, működése során a vagyont a törvényi előírásoknak megfelelően használta – közölte a számvevőszék, amely jelentésében javaslatot nem fogalmazott meg a Fidesz számára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hatalmas siker a családvédelmi akcióterv

    Hatalmas siker a családvédelmi akcióterv

    A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása a legnépszerűbb a családvédelmi akcióterv júliusi elsején életbe lépett elemei között. A babaváró támogatást háromezren igényelték eddig, közülük 1300 pár már meg is kapta a tízmillió forintot.

  • Csűrfesztivál az erdélyi Mérában

    Csűrfesztivál az erdélyi Mérában

    A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.