EUR: 325,97 Ft
CHF: 294,31 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Belföld

Az európai átlag duplájával drágultak a magyarországi lakóingatlanok

A lakóingatlanok 8 százalékkal drágultak Magyarországon az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ami az Európai Unió átlagos lakásár-emelkedésének a duplája, és a hatodik legnagyobb uniós drágulási ütemnek felel meg – közölte az ingatlan.com szerdán, az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adatai alapján.

A lista élén Csehország, Litvánia és Lettország áll, ahol 13, illetve 10-10 százalékos áremelkedést mértek.


Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-hez eljuttatott elemzésében rámutatott, hogy az első negyedévben bekövetkezett 8 százalékos áremelkedés lassulást jelent a korábbi időszakhoz képest, 2016 első negyedévében ugyanis 12,7 százalékos drágulást mért az Eurostat.

Az áremelkedés lassulását mutatja az is, hogy 2016 végéhez képest 1,9 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon az idei első negyedévben, ami már csak a kilencedik legnagyobb drágulás az EU-ban egy negyedév alatt. Egy évvel ezelőtt ugyanez az érték még 3,2 százalék volt, amivel az európai uniós dobogó harmadik helyén állt Magyarország – jelezte.


A szakember szerint a magyar lakáspiac továbbra is élénk, de több fontos változás történt az idén. A kereslet az alacsonyabb áron kínált lakások felé mozdult el, jó példa erre a panellakások iránti érdeklődés. Bár a panellakások jelentősen drágultak, összességében még mindig alacsonyabb áron lehet ezeket megvenni, mint a téglaépítésűeket.

Az ingatlan.com adatai szerint a magánszemélyek 7 százalékkal kevesebb lakást hirdettek meg eladásra az idén a tavalyi év azonos időszakához képest, a hirdetésállomány mégsem csökkent.

Több megyében kétszámjegyű növekedés volt a kínálatban, Békés megyében 19, Bács-Kiskunban 13, Csongrádban pedig 12 százalékkal nőtt az eladó lakások száma. Az országos kínálat átlagos növekedése 3 százalék volt, a budapesti pedig 2 százalékos tavaly júliushoz képest – derül ki az elemzésből.

Kapcsolódó Cikkek

  • Folyamatosan csökken a munkanélküliség

    Folyamatosan csökken a munkanélküliség

    Az utóbbi hónapokban folytatódik az a tendencia, miszerint hónapról hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta – közölte Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

  • Sorosék Brüsszelben támadják a Fideszt

    Sorosék Brüsszelben támadják a Fideszt

    Soros György mintegy 200 európai lobbiszervezete levélben fordult az Európai Néppárthoz azért, hogy megakadályozza a fideszes Hidvéghi Balázs megválasztását az egyik bizottság alelnöki posztjára, és megvétózzon más fideszes jelölteket is.

  • 1,6 milliárdos fejlesztés a mentőknél

    1,6 milliárdos fejlesztés a mentőknél

    Soha nem történt ekkora fejlesztés a mentőszolgálat történetében, miután az Országos Mentőszolgálat kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket.

  • Újjászületik a Blaha Lujza tér

    Újjászületik a Blaha Lujza tér

    A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér, több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból.