2018. január 17., szerda
Antal, Antónia

Külföld

Az összes illegális medvefarmot felszámolják Vietnamban

Öt éven belül az összes illegális medvefarmot felszámolják Vietnamban – jelentette be az Animal Asia nevű állatvédő szervezet, amely évek óta küzd az epéjük leszívásáért tartott példányok kiszabadításáért.

Jelenleg nagyjából ezer medvét tartanak fogva a délkelet-ázsiai országban, hogy időről időre leszívják az epéjüket, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak. A szörnyű körülmények között – általában szűk ketrecekben – tartott állatokat a tervek szerint kiszabadítják és vadvédelmi területekre költöztetik.


Tuan Bendixsen, az Animals Asia vietnami igazgatója elmondta, hogy szerdán írták alá a megállapodást a kormánnyal, amellyel immár több mint három éve dolgoznak együtt az ügyön.

Bendixsen szerint jelenleg nehéz megvédeni a vadon élő medvéket, mivel könnyen befoghatják és a farmokra szállíthatják őket, azt állítva, hogy mindig is fogságban éltek, ám ha 2022-ig bezárják az összes farmot, akkor nem lesz több kifogás.


A medveepét máj- és epehólyag-problémák kezelésére használják a hagyományos vietnami és kínai orvoslásban annak ellenére, hogy a medveepe aktív összetevőjének szintetikus változata világszerte beszerezhető a gyógyszertárakban.

Vietnam már 1992-ben betiltotta az ilyen farmokat és a medveepe kereskedelmét, ám egy jogi kiskapu továbbra is lehetővé teszi háziállatként történő tartásukat.

A medveepe leszívásának gyakorlata 2005-ben érte el csúcspontját Vietnamban, amikor több mint 4000 állatot tartottak fogságban. A gyakorlat az 1980-as években vált általánossá Kínában és Vietnamban, aminek következtében megtizedelődtek a vadon élő medvepopulációk.

Az Animal Asia szerint a vietnami kormány a jogi kiskaput is bezárja a jövőben.

Az állatvédő szervezet az elmúlt években több medvét is kiszabadított az illegális farmokról és saját rezervátumába szállította őket.

Kapcsolódó Cikkek