EUR: 328,17 Ft
CHF: 300,96 Ft
2019. augusztus 23., péntek
Bence

Külföld

Balog Zoltán: Felelősséget viselünk határon túli nemzettestvéreinkért

A magyar kormány felelősséget visel a határon túli nemzettestvéreivel szemben, segíti szülőföldön maradásukat – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gárdonyi Géza sepsiköröspataki bronz mellszobrának pénteki felavatásakor.

Balog Zoltán a másfél ezres Kovászna megyei község főterén mondott beszédében kiemelte: jó érzés, de kötelesség is a mostani szoboravató, hiszen a magyar kormányt kötelezi a 2011-ben alkotott Alaptörvény gondolata, amely egységes nemzetként kezeli a részekre szakadt határon túli testvéreinket.


A miniszter megemlékezett Gárdonyi Géza apjáról, aki Kossuth Lajos ágyúöntője volt, majd az író gondolatait idézte, aki magáról azt vallotta, “kövek alatt nőtt fű”, ám a fű kinyílik a kő alól, és meghozza a saját terméseit. “Ezért a nyelvért szeretjük olvasni Gárdonyit, akinek életműve az Egri csillagokban csúcsosodott ki” – méltatta az írót a miniszter.

Balog Zoltán azt kívánta a jelenlévőknek, hogy gyarapodjanak az ottani magyarok. A magyar kormány ennek érdekében 2018. január 1-jétől kiterjeszti az anyasági támogatást minden magyar gyermek után, szülessen bárhol a világon, s az újszülöttek babakötvényt is kapnak. “A támogatások körének bővítésével az összetartozás erősödik, mely lelki, szellemi összetartozásunkat is erősíti” – tette hozzá.


L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő történelmi eseménynek nevezte a szoboravatást. Gárdonyi Géza bronz mellszobrát a testvértelepülés, Gárdony ajándékozta, a Velencei Tavi Kistérségi Alapítványon keresztül, Balog Zoltán miniszteri keretének hozzájárulásával. A szobrot, mely a község első köztéri szobra, a térségből, Barótról származó Pető Hunor készítette el – tette hozzá a honatya.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Nap képe: ArcMás

    A Nap képe: ArcMás

    Gigantikus képek díszítik Moszkva nyugati elővárosában a panellakások falait, ahol graffitiművészek festményei kápráztatják el az embereket.

  • Baktérium pusztítja az elsüllyedt Titanicot

    Baktérium pusztítja az elsüllyedt Titanicot

    Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.

  • Életeket követelt egy villámcsapás a lengyel Tátrában

    Életeket követelt egy villámcsapás a lengyel Tátrában

    Hirtelen kitört viharban négyen életüket veszítették, és csaknem százan megsérültek csütörtökön villámcsapásoktól a lengyel Tátrában, folyamatban vannak a mentőakciók – adta hírül legfrissebb jelentésében a lengyel közszolgálati televízió (TVP Info).