2017. november 18., szombat
Jenő

Belföld

Baltával ment „boszorkányra” József

Felfegyverkezve elkövetett garázdaságért 300 óra közmunkára ítélték azt a babonás férfit, aki fejszével kezdett boszorkányüldözésbe Nyírábrányban. Állította: a vasútállomás mellett lakó nő rontással megbetegítette az élettársát.

Még most is ott éktelenkedik Gy. József fejszéjének nyoma a nyírábrányi Annuska kapuján. A férfi haragját az váltotta ki, hogy az élettársa rosszul lett, majd elájult, amikor a kapu előtt, a rózsabokor tövében megpillantott egy keresztet, egy gyertyát és egy piros szalagot, amiket József szerint Annuska dobott oda.


Élettársa betegsége miatt baltával kopogott be József a “boszorkányhoz” Fotó: Profimedia, Alamy

– Az élettársam csak annyit tudott kiáltani, hogy „Anya”. És elájult… – idézte fel megrendülten a történteket József. – Amikor a szobában magához tért, elmesélte, hogy milyen látvány fogadta a kapuban. Nem titok, babonás a családom, rögtön tudtam, hogy rontást küldtek ránk, és azt is, hogy ki. Hát a családunk ellensége, a boszorkány Annuska – magyarázta a nyírábrányi férfi.

A férfi egy fejszével dörömbölt be a falu végén, a vasútállomás mellett lakó nőhöz, aki nem volt otthon, így átment „Acsára pizzát enni”. Mire hazajött, már rendőrök várták – és vitték is. Három napig bent tartották.


– Dehogy boszorkány az anyukám – fakadt ki a Lokálnak Annuska lánya. – Józsi velem kiabált, hogy vigyük el a rózsabokor elől a rontást hozó dolgokat, vagy keresztet csinál anyu fejéből. Aztán a fejszével a kapunak esett, utána szétverte és megrugdosta a szerencsétlen, öreg kispadot, amin anyuval szoktunk üldögélni. Persze hogy megrémültem és kihívtam a rendőrséget.

József állítja: amit a nyomozó lefoglalt nála, az nem is fejsze, hanem bárd. És nem is az övé, hanem az apósáé.

– Hiába mondtam, hogy ártatlan vagyok, három napra őrizetbe vettek. Az ügyész kinevetett, amikor kértem, hogy végezzenek rajtam hazugságvizsgálatot – folytatja a férfi. – Végül beismerő vallomást tettem, gyorsított eljárásban 300 óra közmunkára ítéltek. Vámospércsen már volt egy biciklilopási ügyem, azért fél év börtönbüntetést kaptam, de a letöltését hat hónapra felfüggesztették. Szerencsére ezt nem csapták hozzá a büntetésemhez – számolgatott a „boszorkányvadász”.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • A miniszterelnök üzenetét tolmácsolta Latorcai Csaba

    A miniszterelnök üzenetét tolmácsolta Latorcai Csaba

    Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő szavait tolmácsolta a gyülekezeti közösségnek Latorcai Csaba, a Miniszterelnökségtársadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára pénteken Rimaszombaton, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Fény a sötétség után című ünnepségén.

  • Magyar designfesztivál Londonban

    Magyar designfesztivál Londonban

    Divatbemutató, workshopok, designvásár és újragondolt magyar gasztronómia is szerepel az első londoni magyar designfesztviálként szombatra meghirdetett reTHINK Hungary-n.