EUR: 308,13 Ft
CHF: 265,89 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Sport

Cseh ezüstérmes, Kenderesi negyedik 200 méter pillangón

Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.

Cseh László (fotó: Cser Dániel)

Cseh a második, míg Kenderesi a harmadik idővel várta a finálét, előbbi az elődöntőben kicsit rosszabbat úszott, mint az előfutamban, utóbbi ideje azonban fokozatosan javult. A két magyar a 3-as és az 5-ös pályán fogta közre a 400 méter vegyes kétszeres világbajnokát, a legjobb idővel döntős japán Szeto Daiját, de figyelniük kellett a szám londoni olimpiai bajnokára, a dél-afrikai Chad Le Clos-ra, a “surranó pályán”, az 1-esen úszó riói ezüstérmesre, a szintén japán Szakaj Maszatóra, vagy akár a korábbi Európa-bajnok dán Viktor Bromerre is.

Kenderesi Tamás (fotó: Cser Dániel)

Ahogyan arra a keddi elődöntő után számítani lehetett, elképesztő hangorkánban léptek be a Duna Arénába a versenyzők, majd a rajt után csak fokozódott a hangulat, Kenderesi még bíztatta is kicsit a nézőket.
A rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempómban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 lett az ideje.
Le Clos az ötszörös aranyérmes amerikai Michael Phelps és a kétszer győztes német Michael Gross mellett a harmadik, aki egynél többször nyert ebben a számban. A dél-afrikai első vb-címét 2003-ban szerezte.
A 31 éves Cseh pályafutása 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel vezeti a magyar örökrangsort Hosszú Katinka (11) előtt. Egyben a magyar csapat harmadik érmét szerezte a 17. vizes vb-n, vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó harmadik lett, hétfőn pedig Hosszú Katinka nyert 200 m vegyesen.

Eredmények:
férfi 200 m pillangó, világbajnok:
———————————-
Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:53.33 perc
2. CSEH LÁSZLÓ 1:53.72
3. Szeto Daija (Japán) 1:54.21
4. KENDERESI TAMÁS 1:54.73

Kapcsolódó Cikkek

  • Emlékezzünk a nagyokra!

    Emlékezzünk a nagyokra!

    Bár manapság nem igazán találunk örömre okot, ha a magyar labdarúgó-válogatottra gondolunk, azért voltak idők, amikor büszkén mondhattuk, hogy a magyar futball a világ élvonalába tartozik.

  • Ilyen volt a Storck-éra

    Ilyen volt a Storck-éra

    Közös megegyezéssel szerződést bontott a Magyar Labdarúgó Szövetség és Bernd Storck, szövetségi kapitány. A német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott. Az MLSZ döntése egyáltalán nem meglepő, hiszen nem tudta meglovagolni a tavalyi Európa bajnokságon elért szép eredmények hullámait, illetve a jövő évi világbajnokságra sem sikerült kijuttatnia a csapatot.

  • Büszkék vagyunk rád, Zsuzsi!

    Büszkék vagyunk rád, Zsuzsi!

    A hétvégi 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 Futóhétvégén egészen pontosan 31920 futót regisztráltak, azaz messze megdőlt a korábbi nevezési rekord, mely akkor kicsivel haladta meg a harminc ezret!