2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Egyéb Dunaújváros

Dübörgött a sziget

Véget ért az idei Rockmaraton fesztivál. A múlt hét hétfőtől szombatig tartó zeneáradat nagy sikert aratott a közönség körében, és a rockzene minden ágának képviselői felléptek a Szalki-szigeten hazánkból és külföldről egyaránt. 

Minden bizonnyal a brazil Sepultura volt a legtávolabbról származó zenekar a Rockmaratonon. Azok, akik a 90-es években a Roots, bloody roots refrénű dalt szalagos magnókazettán hallgatták, minden bizonnyal álmukban sem gondolták, hogy egyszer élőben láthatják kedvenc zenekarukat – mégpedig Dunaújvárosban. Rajtuk kívül az egész magyar rockszakma megfordult a Szalki-sziget színpadán, hiszen a Road, Deák Bill Gyula, Rudán Joe, a Pokolgép, Kalapács, a Moby Dick zenekar, valamint a Zorall koncertjét egyaránt hallgathatták a fesztiválra kilátogatók. A „hazai ízeket” kedvelőknek sem lehetett okuk panaszra, hiszen a rendezvény hétfői, „nulladik” napján dunaújvárosi zenekarok léptek fel: a Ragadozók, a Band in the pit, a Godkings és a Rockbox mellett többek között a Raza Loca is szerepelt a repertoárban.


A Godkings zenekar is a helyi fellépők táborát gazdagította a nulladik napon
(fotó: Godkings zenekar)

A szervezők a hét minden napjára tartogattak egy-egy húzónevet: az első napon az Amorphis, a másodikon pedig az Arch Enemy kiabálta le a közönség haját, míg a szombati zárónap fő fellépője a már említett brazil Sepultura volt.

Az Arch Enemy koncertje volt a fesztivál szerdai napjának fénypontja
(fotó: Máté Péter/ Rockmaraton sajtó)

Bár egy koncertet az idén is lemondott a meghívott zenekar, ám a tavalyi fesztiváltól eltérően ezt még időben, nem a fellépés estéjén megtudta a szervezők csapata, így volt lehetőségük a „hiánypótlásra”, így minden bizonnyal elégedetten bonthattak sátrat vendégek és rendezők egyaránt, és a jövő évben is visszatér a Rockmaraton a Szalki-szigetre.


Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.