2019. július 22., hétfő
Magdolna

Egyéb XVIII.kerület

Egyházi programok a nyáron

Az önkormányzat támogatásával idén nyáron is szerveznek nyári táborokat a felekezetek azoknak a fiataloknak és családoknak, akik a vakáció alatt együtt szeretnék tölteni a szabadidejüket.

Sok közösségformáló program vár a családokra a táborok során (fotó: bp18.hu)

Az evangélikus gyülekezet másodszor szervezett gyermektábort, amely a héten ért véget. A központi téma a csoda volt, az 5 és 12 év közötti gyerekek egyebek mellett a bibliai történetekkel ismerkedhettek meg. A pestszentimrei Szent Imre-templom közössége július 22. és 28. között az érsekvadkerti hittantáborba várja az alsós és felsős diákokat. Érdekesség, hogy a felsősök portyázással, gyalog érkeznek a tábor helyszínére.
A baptisták Habánok öröme címmel rendeznek közösségi és családi napokat augusztus 21-től 27-ig a gyülekezet Nemes utcai imaházában és udvarán. A programok között lesz koncert, hangszerválasztó foglalkozás, kreatív írásműhely, kiállítás, sakk, óvodásfoglalkoztató, angol nyelvű gyerekfoglalkozás, továbbá lesznek előadások a meteorológiáról, a habán orvoslásról és a reformációról is.


Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.