EUR: 318,76 Ft
CHF: 273,71 Ft
2018. május 24., csütörtök
Eszter, Eliza

Sport

Először rendeznek hivatalos Duna-átúszást Budapesten

A második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül először rendeznek hivatalos Duna-átúszást Budapesten, szeptember 2-án.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a rajt a pesti alsó rakparton, a Szabadság híd alatt, a cél pedig a budai oldalon, a Műegyetem előtt lesz.


Július 3-án a reggeli órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság engedélyével négy szervező sikeresen végrehajtotta az átúszás próbáját. “Kevesebb mint tíz perc alatt átértek, a víz kellemes, 22 fokos volt és a sodrással egyáltalán nem akadt gond a körülbelül 330 méteres távon” – nyilatkozta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke megerősítette, hogy a hidak közötti területeken örvény nem található, a sodrás a jelenlegi vízállás mellett minimális, így az úszók mindenféle nehézség nélkül teljesítették a távot.

“Hasonló körülmények között úszhatnak majd azok is, akik a szeptemberi megmérettetésen indulnak” – hangsúlyozta.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az átúszás csak szervezett formában, engedélyek birtokában, a rendezvény keretein belül, megfelelő mentési kapacitás mellett kivitelezhető, ezek nélkül szigorúan tilos és életveszélyes.

“A Budapest Urban Games célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. Idén a Duna-átúszás mellett grundfoci-bajnokság, futás és street workout várja a városlakókat” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni augusztus 1-től lehet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Higgadtság és szenvedély

    Higgadtság és szenvedély

    A kispadokra is érdemes lesz figyelni a Bajnokok Ligája-döntőben. Zinédine Zidane, a Real Madrid mestere játékosként és edzőként is megnyerte már a serleget, míg Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere eddig csak az ellenfelek kezében látta azt.

  • Nikolics klubtársa lesz Torres

    Nikolics klubtársa lesz Torres

    Fernando Torres, a nevelőegyesületétől, az Atlético Madridtól a napokban elköszönt világbajnok spanyol labdarúgó az MLS-ben szereplő Chicago Fire-ben folytathatja.

  • Sastin Marianna játszószőnyeg mellett edz

    Sastin Marianna játszószőnyeg mellett edz

    Sastin Marianna kisfia társaságában készül a budapesti birkózó-világbajnokságra. A Vasas kiválósága egy év után tért vissza a birkózószőnyegre, és mindössze három és fél hónappal fia, Olivér születése után magyar bajnoki címet szerzett a 62 kilósok között.

  • Maffiózókkal barátkozott a világbajnok kapus

    Maffiózókkal barátkozott a világbajnok kapus

    Maffiózóknak tett szívességeket három futballista. Az Olasz Labdarúgó-szövetség nyomozati adatokra hivatkozva azt közölte, hogy a világbajnok Pepe Reina, Paolo Cannavaro és Salvatore Aronica kapcsolatban állt a nápolyi bűnszervezet, a camorra néhány tagjával.