2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Egyéb Hódmezővásárhely

Épülnek, szépülnek a rendelők

A Településfejlesztési Operatív Program köszönhetően uniós forrásból újulhatnak meg Hódmezővásárhelyen az orvosi rendelők. Mintegy 352 millió forint jut a Széchenyi téri, Agyag, Tornyai és Rárósi utcai háziorvosi rendelők felújítására.

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a napokban tartott sajtónyilvános bejárást a Tornyai és Rárósi utcai rendelőknél.

A Rárósi utcai orvosi rendelőn már most látható, hogy milyen nagy mértékű átalakuláson megy keresztül, ugyanis a munkálatok 75 százalékával már végzett a kivitelezésért felelős cég. Az épület 68 millió forintból újul meg.


A külső homlokzaton lesz legszembetűnőbb a változás a Tornyai utcai rendelő esetében.

A 47 millió forintból megvalósuló Tornyai utcai rendelő esetében egy kábel miatt másfél hónapos csúszás várható, de a generálkivitelezésért felelős cég ügyvezetője, Hajdú József elmondta, hogy szeretnék októberre befejezni a munkálatokat.

Már októberre elkészülhet a Tornyai utcai rendelő.

A felújítás után mindkét épület teljesen akadálymentesített lesz, megváltozik a megközelíthetőségük, valamint külön parkolót is kapnak az orvosi rendelők.

Külön betegfektető hely is létesül a Rárósi utcai rendelőnél.

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.