2018. június 18., hétfő
Arnold, Levente

Extra

Felavatták Somló Tamás síremlékét

Somló Tamás halálának első évfordulóján felavatták a zenész síremlékét, amelybe a „Ha a csend beszélni tudna” című szerzeményének szövegét és az aláírását is belevésték. A legendás művész előtt a család és a legközelebbi rokonok, barátok rótták le tiszteletüket.
Egy évvel azután, hogy a zenészt végső nyughelyére kísérték, szerda délután a Kozma utcai izraelita temetőben felavatták Somló Tamás síremlékét, ahol családtagok, rokonok és barátok gyűltek össze, köztük Somló kedvese, Gyöngyvér, kislányuk, Lili, akik a család kis kedvencét, Tibi kutyát is magukkal vitték. A zenész első felesége, Léna is megemlékezett az énekesről, valamint a kollégák, barátok között Székhelyi József, Horváth Charlie, Frenreisz Károly, Presser Gábor és Tóth Vera ugyancsak jelen volt.

Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező hol magyarul, hol angolul verselt, olykor derűs szavait még Léna és Gyöngyvér is megmosolyogta.

Gyöngyvér nem tagadta, nehéz időszakon van túl, de örül, hogy végre kész lett a legenda csodás síremléke.


– Rettenetesen nehéz volt az első év Tamás nélkül, de ahogy azt a rabbi is mondta, úgy érzem, itt megtisztultunk mindannyian, és méltó emléket állítottunk Tamásnak – mondta a gyászoló asszony, aki az utolsó pillanatig kislányának édesapja mellett volt.

A legendás zenész évekig tartó betegség után, tavaly július 19-én hunyt el. Nem akarta utolsó napjait kórházban tölteni, így otthon, családja körében lelt örök nyugalomra. Kedvese, Gyöngyvér és gyermekei végig mellette álltak, mi több, első felesége, Léna – akivel élete végéig baráti viszonyt ápolt – szintén hazarepült külföldről, hogy mellette lehessen. Somló Tamás idén ünnepelné 70. születésnapját, ez alkalomból az idei Sziget Fesztivál –1. napján emlékkoncertet szerveznek, és a zenész ikerfiai, Dani és Pali, kislánya és nagyfia is fellép majd egy dal erejéig.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rekordbevétellel indított A hihetetlen család 2

    Rekordbevétellel indított A hihetetlen család 2

    A hihetetlen család 2 című animációs film 180 millió dolláros bevételt hozott első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban, és ezzel minden idők rekordját megdöntötte a trükkfilmek kategóriájában.

  • Tatai Robi: Szívesen vállalnánk babát

    Tatai Robi: Szívesen vállalnánk babát

    Tatai Robi a Séfek Séfe nyertese egy hete vette feleségül szerelmét, Barbit. Az ismert szakács boldog, hogy megtalálta élete párját, akivel közös építkezésbe és családalapításba kezdenek.

  • Hűtlenséggel vádolják, de nem válik Beckham

    Hűtlenséggel vádolják, de nem válik Beckham

    Victoria és David Beckham cáfolják, hogy válnának. Habár az elmúlt hetekben egy fiatal, lányról kezdtek el pletykálni, miszerint ő a focista szeretője és ezért Victoria már válni akar, most a sajtósa oszlatta el a híreket.