EUR: 308,70 Ft
CHF: 267,00 Ft
2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

Sport

Györfi Alen: Aki belemegy a csatákba, az néha hibázik

A nyolcadik helyen végzett a 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen  a belgiumi Zolderben, az IDM német nemzeti bajnokságban.

Alen számára ismeretlen volt zolderi pálya, ahol az első futamon ért nyolcadikként célba, míg a másodikon bukott. Pedig nem volt nem rossz formában a fiatal motorversenyző, pályaismeret nélkül azonban a legjobbakkal képtelen volt felvenni a harcot. Ráadásul az ideális beállításokhoz is kevés volt az edzéslehetőség. Az időmérőn hiába javult körről körre Alen ideje, végül a 11. rajthelyre kvalifikálta magát, így a versenyen elért 8. helye nem is számított rossz eredménynek. Másnapra aztán állítottak Alen gépén, a Yamaha R6-on, ami meg is látszódott a teljesítményén. A 220 Volt H-Moto Team motorosa folyamatosan jött fel a futam első három körében, de amikor már a hatodik helyen száguldott, az egyik kanyarban bukott, így kénytelen-kelletlen feladta a belgiumi futamot.

Alen összesen kilenc pontot szerzett a hétvége két futamán, amivel visszacsúszott az összetett pontverseny hatodik helyére. Három hét múlva Schleiz-ben azonban javíthat, igaz, nehezíti a helyzetét, hogy a zolderihez hasonlóan azon a ringen sem motorozott még sosem.

– Már az első edzésen tudtam, hogy nehéz hétvége elé nézek, mivel Zolderben eddig még sosem motorozhattam, ráadásul igen nehéz a vonalvezetése. Az edzéseken sokat kerestük a beállításokat, ám utóbb kiderült, nem sikerült tökéletesen eltalálni. Az első versenyen egész jó tempót futottam, de sajnos az ötödik kör után a Yamaha hátulja elkezdett csúszkálni, így ahelyett, hogy a dobogós helyekért küzdöttem volna, visszaestem a nyolcadik helyre. A tapasztalatok alapján a vasárnapi, második futamra változtattunk a beállításokon, aminek köszönhetően megfelelő tempót és ritmust tudtam tartani a legjobbakkal. Sajnos azonban nem sokáig, mert az egyik sikánba bemenet elment a motorom eleje, és elestem. Ez benne van a versenysportban, aki belemegy a csatákba, az néha hibázik – fogalmazott Györfi Alen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Világliga, Jövünk!

    Világliga, Jövünk!

    Az utolsó mérkőzést már nem is kellett lejátszani a magyar–orosz Davis Kupa-párharcban, hiszen addigra a Fucsovics Márton vezette teniszcsapatunk behozhatatlan előnyre tett szert és 21 év után visszajutottak a világcsoportba.

  • Détári: Három év alatt illene megtanulni magyarul

    Détári: Három év alatt illene megtanulni magyarul

    Détári Lajos a Bors.hu-nak adott nyilatkozatában kicsi odaszúrt Bernd Storck szövetségi kapitánynak. Az egykori világválogatott labdarúgó szerint a német szakember igazán vehette volna a fáradtságot, hogy megtanuljon magyarul.