EUR: 308,13 Ft
CHF: 265,89 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Sport

Verrasztó Dávid ezüstérmes!

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Verrasztó Dávid /Fotó: Cser Dániel

Verrasztó Dávid /Fotó: Cser Dániel

A 28 éves magyar versenyző 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött.

Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csalódást keltően csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be.

A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot.

Az előfutamban úgy tűnt, jó formában is van, mivel könnyedén utasította maga mögé az olimpiai bajnok japán Hagino Koszukét, igaz, az időeredmény (4:11.89) nem engedett sokra következtetni.

A harmadik helyen finalista Verrasztó a pillangó után ötödiknek fordult rá a hátra, itt szorosan felzárkózott az élen állókra. Mellen az amerikai Chase Kalisz egy testhosszal elment, majd a gyorsot már másodikként kezdte Verrasztó, aki tempónként bíztatott elképesztő hangorkánnal a közönség. Kalisz győzelméhez nem férhetett kétség, de Verrasztó sem hagyta kicsúszni a kezéből az ezüstöt, s 4:08.38 perccel ért célba. A vízből kimászva felállt a rajtkőre és megtapsolta a közönséget.

“Kilencven százalékosan úsztam, de boldog vagyok, hiszen életem második legjobb idejét értem el egy vb-döntőben egy nagyon nehéz év után. Szerettem volna világbajnok lenni, de Kalisz jobb volt nálam” – nyilatkozta Verrasztó, aki taktikájáról szólva elmondta, a végén szerette volna lehajrázni Kaliszt, azonban 300 méternél már érezte, hogy ez sok lesz neki.

“Innentől kezdve csak arra figyeltem, hogy meglegyen az ezüst” – mondta Verrasztó, aki viccesen megjegyezte, ennyi idősen, ha mondjuk hatodik lett volna, akkor elmegy egy kávézóba dolgozni, így, hogy nem csak a fiataloké a jövő, van még motivációja.

Verrasztónak az eredményhirdetéskor a szám egykori magyar egyeduralkodója, a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás adta át az érmet, valamint Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke gratulált neki.

Eredmények:

férfi 400 m vegyes, világbajnok:

——————————-

Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:05.90 perc

2. VERRASZTÓ DÁVID 4:08.38

3. Szeto Daija (Japán) 4:09.14

Kapcsolódó Cikkek

  • Emlékezzünk a nagyokra!

    Emlékezzünk a nagyokra!

    Bár manapság nem igazán találunk örömre okot, ha a magyar labdarúgó-válogatottra gondolunk, azért voltak idők, amikor büszkén mondhattuk, hogy a magyar futball a világ élvonalába tartozik.

  • Ilyen volt a Storck-éra

    Ilyen volt a Storck-éra

    Közös megegyezéssel szerződést bontott a Magyar Labdarúgó Szövetség és Bernd Storck, szövetségi kapitány. A német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott. Az MLSZ döntése egyáltalán nem meglepő, hiszen nem tudta meglovagolni a tavalyi Európa bajnokságon elért szép eredmények hullámait, illetve a jövő évi világbajnokságra sem sikerült kijuttatnia a csapatot.

  • Büszkék vagyunk rád, Zsuzsi!

    Büszkék vagyunk rád, Zsuzsi!

    A hétvégi 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 Futóhétvégén egészen pontosan 31920 futót regisztráltak, azaz messze megdőlt a korábbi nevezési rekord, mely akkor kicsivel haladta meg a harminc ezret!