2020. január 21., kedd
Ágnes

Sport

Gyurinovics Fanni 28. lett 100 méter gyorson

Gyurinovics Fanni a 28. helyen végzett 100 méter gyorson csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A mindössze 15 esztendős magyar versenyző a hatodik előfutamban kapott helyet, a jobb szélen, azaz a 9-es pályáról rajtolt. A magyar csapat legfiatalabb tagja, 55.86-os idővel – amely több mint négy tizeddel rosszabb az idén úszott egyéni csúcsától (55.43) – csapott célba.

“Nem volt ez rossz úszás, de azért éreztem, hogy nagyon reggel van még. Ma még lesz a váltó, ahol remélem, sikerül nagy egyéni csúcsot úszni” – mondta Gyurinovics.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sérüléssel kezdte az évet Szoboszlai

    Sérüléssel kezdte az évet Szoboszlai

    Dohában edzőtáborozik a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató RB Salzburg együttese, amely vasárnap Al-Arabi csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést.

  • Sterbik befejezi

    Sterbik befejezi

    A szezon végén visszavonul Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém világklasszis kapusa. A vehir.hu-nak adott interjújában elárulta, hogy már négy-öt éve fontolgatta ezt a lépést, azonban mindig közbejött valami, ami miatt mégis maradt.