EUR: 324,65 Ft
CHF: 281,85 Ft
2018. június 22., péntek
Paulina

Sport

Hosszú Katinka: ez az arany többet jelent, mint a riói

Saját bevallása szerint riói olimpiai bajnoki címeinél is többet jelent Hosszú Katinka számára a Duna Arénában aratott hétfő esti világbajnoki győzelme 200 méteres vegyesúszásban.

“Egy kicsit úgy érzem magam, mintha ez lett volna életem első győzelme” – mondta a 28 éves sportoló az úszó-vb második versenynapjának nemzetközi sajtótájékoztatóján.


“Teljesen más érzés volt, mint Rióban, ahol az álmomért úsztam, azért, hogy olimpiai bajnok legyek. Itt a Duna Arénában közelről éreztük, hogy mennyien szurkolnak nekünk magyaroknak, így olyan érzésem volt, hogy nem csak magamért úszom. Éppen ezért ez az aranyérem többet jelent nekem, mint a riói” – tette hozzá Hosszú, aki 2:07.00 perces idővel védte meg világbajnoki címét.

Korábban az M4 Sport kamerája előtt arról beszélt az immár hatszoros nagymedencés világbajnok versenyző, hogy nagyon le kellett nyugtatnia magát annak érdekében, nehogy túlizgulja a döntőt. Hozzátette: nehéz volt számára hazai közönség előtt az első pár úszás, de akárcsak a riói olimpián, ahol az első aranyéremig hatalmas volt benne a feszültség, most is úgy érzi, felszabadult és élvezni tudja a versenyzést.

Hosszú Katinka kiemelte, hiába úszta a hétfő délelőtti előfutamban a második legjobb időt 100 méter háton, olimpiai bajnokként is könnyű volt végül “elengednie” ezt a számot, hiszen a fináléban is látható volt, mennyivel erősebb lett az elmúlt időszakban a 200 méter vegyes mezőnye.

A bajai úszósztár megjegyezte: kedden a 200 méter gyors, amit már nagyon vár, amolyan kirándulás lesz a számára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Neymar már a harmadik a brazil örökranglistán

    Neymar már a harmadik a brazil örökranglistán

    Neymar 56 góljával már egyedül harmadik a brazil válogatott gólszerzőinek örökrangsorában, mivel betalált Costa Rica ellen az oroszországi labdarúgó-világbajnokság pénteki csoportmérkőzésén.

  • Vért izzadva győztek a brazilok

    Vért izzadva győztek a brazilok

    Második mérkőzésén megszerezte első győzelmét az esélyesek közé sorolt Brazília az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon: Costa Rica ellen, Szentpéterváron 2-0-ra nyert az E csoportban.