2020. július 06., hétfő
Csaba

Egyéb Eger

Jingtan és Hatvan testvérvárosok

Gazdasági, kulturális téren is együttműködhet ezentúl a Sanghaj melletti Jingtan város és Hatvan: az elmúlt napokban megyénk járási székhelyén jártak a kínaiak, és a helyiekkel a testvérvárosi kapcsolatról tárgyaltak.

– Hatvan egy meglehetősen kiterjedt, Európában is számos jó testvérvárosi kapcsolattal rendelkező város. A kínai partner keresett meg minket, majd el is látogattak hozzánk, amikor kiderült, hogy az ő mércéjükkel mért kisváros 1,2 millió lakosú, jelentős az ipari tevékenysége, ami főként a réz kitermelésére, előállítására épül – sorolja Horváth Richárd hatvani polgármester.


Horváth Richárd polgármester köszönti a kínai partnereket
Forrás: HatvanOnline

 

Európában mást jelent a kisváros, mint Kínában, de a partner számára kiderült, hogy Hatvanban – magyarországi viszonylatban – szintén jelentős ipari termelés zajlik, és a régióban az egyik legintenzívebb befektetési terület.

– Gazdasági vonalon máris találtunk egy közös pontot, egy az egész világra szállító, szemüvegkereteket gyártó cég található náluk, és Jingtan fel tudja venni a kapcsolatot az ottani gyártóval – idézi fel a polgármester. – A másik izgalmas terület a kultúra, amely az utóbbi években újraéledt hazánk és Kína között, akár kormányzati szinten is, így ezt mi is beleépítettük a megállapodásunkba – zárta szavait Horváth Richárd.

Kapcsolódó Cikkek