2018. január 17., szerda
Antal, Antónia

Belföld

KDNP: A magyar vélemény egyre inkább kivívja a tiszteletet Brüsszelben

A kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa szerint fontos, hogy Magyarország részéről a nemzetközi szervezetekben elhangozzanak olyan vélemények, amelyek lényegesnek tartják a hagyományos értékek melletti kiállást. A kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője úgy látja: Brüsszelben egyre inkább kivívja a tiszteletet a magyar vélemény – például a migráció témáját illetően -, de a magyar álláspontot a hivatalos megnyilvánulásokban még kevesen követik.

Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az Európa Tanácsban számos olyan témát tárgyalnak, amely Brüsszelben is napirendre kerül, s ezek között említette a migrációt. Azt tapasztalta, hogy a magyar vélemény erősödik, a tiszteletet már kivívta, de a hivatalos megnyilvánulásokban egyelőre még kevesen követik.


Kritikai észrevétellel illette bizonyos újságíró szervezetek fellépését, mint mondta, rendszeresen hamis vádakkal illetik Magyarországot, s ez ellen tiltakozni kötelességük. Szerinte ez része annak a forgatókönyvnek, amelynek lényege Magyarország támadása, bírálata.

A KDNP-s politikus a Brüsszelben és az Európa Tanácsban jelenlévő kereszténydemokrata képviselők munkáját kiemelve szólt még a Frankofón Közgyűlésről is, s rámutatott: fontos, hogy Magyarország jelen legyen minden olyan szervezetben, amelynek hangja messzire hallatszik. A tömörülésnek hazánk 25 éve tagja – jelezte.


Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy Európa-szerte ma erős többségben vannak azok az álláspontok, amelyek szöges ellentétben állnak a kereszténydemokraták által kiemelten fontosnak tartott nemzet, haza és család gondolatával. Ezért is fontos, hogy elhangozzanak olyan vélemények, amelyek lényegesnek tartják a hagyományos értékek melletti kiállást – rögzítette Hoffmann Rózsa.

Arról, hogy az RMDSZ nőszervezetének ügyvezető alelnöke elítélte a sípoló nő szombati lerántását Tusnádfürdőn, azt mondta: a konkrét esetről a híreket látta csak, de megzavarni egy rendezvényt hangoskodással nem helyes. A reakciót firtató felvetésre azt mondta, ha úgy történt, ahogy a hírekben szerepel, nem tud vele egyetérteni.

Kapcsolódó Cikkek

  • 2,5 milliárdot kap az idegtudományi intézet

    2,5 milliárdot kap az idegtudományi intézet

    Két és fél milliárd forint állami támogatásból újul meg az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet az Egészséges Budapest Program keretében – jelentette be László Tamás országgyűlési képviselő az intézményben tartott sajtótájékoztatóján.

  • Budapesten lesz a Michelin-díjátadó

    Budapesten lesz a Michelin-díjátadó

    Hatalmas siker! Magyarország fővárosában, Budapesten tartják márciusban a gasztronómiai világ egyik legnagyobb eseményét, a Michelin-díjátadót.

  • 11 évet is kaphat a zuglói gázoló

    11 évet is kaphat a zuglói gázoló

    Ma kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a zuglói gázoló néven elhíresült T. Klára büntetőpere. A 25 éves nő 2016 novemberében gázolt halálra egy 86 éves bácsit, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

  • Kitilthatják Magyarországról Sorost

    Kitilthatják Magyarországról Sorost

    Olyan javaslatot tárgyal a kormány ma, amely akár Soros György kitiltását is lehetővé teszi Magyarországról – értesült az Origo. Információjukat az támasztja alá, hogy tegnap Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette: a párt országos választmánya politikai határozatban ítéli el a Soros-tervet, és felszólították a kormányt, hogy minden eszközzel lépjen fel annak végrehajtása ellen.