EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 23., szombat
Tekla, Líviusz

Egyéb Veszprém

Kerti parti világsztárokkal

Július 12–14. között rendezik meg a VeszprémFest nagyszínpados fellépéseit, a rendezvény az Érseki Palota felújítása miatt 13 év után idén új szabadtéri koncerthelyszínt kap a várhegy másik oldalán található História Kertben.

Látványterveken mutatták be először a História-kertbe tervezett nézőteret

– Egy kicsit más hangulata lesz ettől a fesztiválnak, de ugyancsak egy gyönyörű környezetben szórakozhatnak a vendégek – mondta Mészáros Zoltán fesztiváligazgató. – Nagyon sajátos, egyedi nézőteret álmodtunk meg: ellentétben a többi rendezvényszervezővel, mi nem a part déli, hanem a keleti oldalára, a Séddel párhuzamosan helyezzük el a színpadot. A nézőtér háttere a vár parapetje lesz, míg ha jobbra tekint a közönség, az Óváros tér égbe törő épületeinek szép kontúrját láthatja, a másik oldalon pedig az érseki pihenőt. A Szentháromság tér szintén nagyon inspiráló, de építészeténél és szakrális hangulatánál fogva – talán kicsit vonalasabb világához képest –oldottabb miliő fogadja majd az ide látogatókat. Ezért is próbáltunk olyan zenekarokat hívni, amelyek jól érezhetik magukat ebben a gardenparti jellegű környezetben: július 12-én Richard Bona lépett fel a nagyszínpadon, július 13-án pedig Heather Small érkezik, amennyiben az időjárás engedi.

Mészáros Zoltán mutatta be az új helyszínt (fotó: Domján Attila)

A helyszínváltozás a környék közlekedését is befolyásolja, ezért a két koncert napján forgalmi változásokra kell számítani.

– Nagyjából 1500-1800 főt várunk mindkét fellépésre, a közönség körülbelül 80 százaléka viszont nem veszprémi lakos, azaz mintegy 500-700 autót kell majd kezelnünk. Emiatt július 12-én és 13-án a Deák Ferenc utcát, a Fenyves utcát és a Remete utcát a rendezvény ideje alatt, illetve azt megelőzően 17 órától egyirányúsítjuk. Ennek megfelelően az utcákat parkolásra is lehet majd használni, az egykori Hefa sportbolt területén pedig ideiglenesen ingyenes parkolót alakítunk ki – mondta el Mészáros Zoltán. Mivel a forgalmi változások az ott lakókat is érintik, a szervezők az esetleges kellemetlenségek, kerülő utas megoldások miatt ezúton is szeretnének elnézést kérni.

A Veszprém Aréna már rutinos házigazdája a VeszprémFestnek (fotó: Domján Attila)

Pénteken Tom Jones, szombaton pedig az NPG Prince-emlékkoncertje már bejáratott helyszínen, a Veszprém Arénában tekinthető meg.

Kapcsolódó Cikkek