2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Egyéb Szeged

Kiemelnék a Tiszából a világháborús szovjet harckocsit

A legenda szerint egy T–34-es harckocsi található a víz alatt négy- vagy ötfős személyzetével együtt. Nehézséget jelenthet, hogy szakemberek szerint 21 méter mélyen, a meder közepén van a tank.

Lázár János országgyűlési képviselőtől kért segítséget a Szegedi Haditechnikai Park egy szovjet T–34-es harckocsinak a folyóból történő kiemelése ügyében. A jármű a szegedi belvárosi híd mellett található, a Tisza mélyén, ahová az ideiglenes pontonhídról esett le a II. világháború idején – járta be a hír a napokban a sajtót. Habár az elsüllyedt tankokkal kapcsolatos legendák nagy része mese, ez kivétel: már az 1970-es évek vége óta ismert a páncélos helye, készült róla szonárkép, sőt az utóbbi másfél évtizedben többször felmerült, hogy a szovjet harckocsit kiemelhetnék a folyómederből.


Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője a Lokál Extrának megerősítette, hogy valóban céljuk a több évtizedes álom megvalósítása. 800 ezer és 3 millió forint közötti kiemelési költséggel számolnak, attól függően, hogy három buldózer húzza csigaáttétellel, csörlőzni kell, daruzni, vagy csak bárkák és vízszivattyúzás segítségével tudják felhozni.

A T-34-es legendás szovjet harckocsi, amelyet az 1980-as évekig a Magyar Néphadsereg is használt

Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője abban reménykedik, hogy még az idén sikerül kiemelniük a Tiszából a harckocsit

Mindenki úgy tudja, itt hever a víz mélyén egy tank

Abban bíznak, hogy már az idén kiemelhetik a tankot. A szükséges nyolc engedélyből az illetékes minisztériumé lenne az ötödik, ebben kérték az országgyűlési képviselő segítségét. Ezenkívül még többek között a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságtól, a honvédségi tűzszerészektől kell jóváhagyást kapniuk. Az engedélyük szerint az újszegedi Lapos partszakasza irányába húzhatják ki a páncélost.


Változatok

A Magyar Néphadsereg egészen az 1980-as évek elejéig használta a T–34 kései modifikációját, amelyet 85 milliméteres löveggel szereltek fel. Király Nikolász abban bízik, hogy a Tisza mélyén fekvő tank egy korábbi változat lesz, amelyet még a 76 milliméteres löveggel láttak el.

Az internetes források alapján ismert, hogy a harckocsi 21 méter mélyen, a hajózási útvonal közepén található, az itteni engedélyek beszerzése szintén komoly költségekkel járhat, ami a korábbi kiemelési elképzeléseket is hátráltatta. Király Nikolász mindenesetre úgy tervezi, hogy nem kíván igénybe venni önkormányzati és állami forrásokat, de ezért cserébe a Szegedi Haditechnikai Parkban szeretné kiállítani, és nem engedné elvinni más városba.

–A Szegedi Haditechnikai Park a maga szerény eszközeivel a katonai hagyományok őrzésében és a fiatalok hazafiasságra nevelésében kíván részt venni. Rendelkezünk olyan engedélyekkel, amelyek miatt a hatástalanítást is elvégezhetjük. A harckocsinak helytörténeti okokból Szegeden a helye, és a személyzete is megérdemelné, hogy méltó módon eltemessék – fogalmazott Király Nikolász.

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.