EUR: 325,47 Ft
CHF: 294,04 Ft
2019. július 16., kedd
Valter

Extra Érd

Közönségtalálkozó mintaedzéssel

Az érdi szurkolók bemutatóedzéssel egybekötött közönségtalálkozón ismerkedhettek meg a 2017/18-as bajnoki szezon érdi női kézilabdacsapatával és céljaival, gyűjthettek autogramot és készíthettek közös fotókat is a játékosokkal.

A bemutatóedzéssel egybekötött közönségtalálkozón Tekauer Norbert, a kézilabdaklub elnöke köszöntötte az Arénába kilátogató csaknem ötszáz szurkolót, majd ismertette a csapat céljait az előttük álló idényben. Az együttes az előző öt évhez hasonlóan szeretne a bajnoki dobogó valamelyik fokán végezni, míg a nemzetközi szereplést jelentő EHF Kupában a csoportkörből való továbbjutás a cél. Ezen célok elérése érdekében szerződtették az új játékosokat.


A csapat új játékosai – a kép bal oldalán az együttes kabala-figurája, középen pedig Tekauer Norbert, klubelnök
Fotó: www.handballerd.hu

Ezt követően az elnök bemutatta a csapat öt új játékosát. Először Coralie Lassource-t, a francia válogatott balszélsőjét, aki 2016-ban a francia bajnokság legjobb védőjátékosa lett. Ezután a szintén balszélső magyar válogatott kerettag, Gávai Szonja következett a sorban, majd az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Jamina Robertset ismerhették meg szurkolók, ő a svéd válogatottal részt vett a legutóbbi két olimpián. Ezt követően a Győri Audi ETO KC-vel Bajnokok Ligáját nyert irányítót, Tóth Gabriellát mutatta be a klubelnök, míg ötödik új igazolásként a francia válogatott kapusa, Julie Foggea lépett az ÉRD Aréna parkettjére.

A bemutatóedzés megkezdése előtt összeállt első nyilvános csapatkiáltására a 2017/2018-as szezon együttese – természetesen vastapsot kaptak. Az edzés végeztével aztán a szurkolók találkozhattak régi és új kedvenceikkel, gyűjthettek aláírásokat és készíthettek fényképeket.


Ide tartozik még az a hír is, hogy első helyezett lett a mauritiusi U17-es strandkézilabda-világbajnokságon a magyar csapat. Az együttesben három  fiatal érdi játékos szerepelt: Király Réka, Landi Gabriella és Wágner Virág. A világbajnokság megnyerése mellett a csapat már az elődöntőbe jutással biztosította a helyét a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

 

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Az új Bond-filmben egy nő helyettesíti a 007-est

    Az új Bond-filmben egy nő helyettesíti a 007-est

    A 25. James Bond-filmben, amelyet jelenleg Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatnak, egy időre egy új női szereplő áll be a 007-es helyére: az új karaktert egy fekete brit színésznő, Lashana Lynch alakítja.

  • Milliókat fizettek Diana melegítőjéért

    Milliókat fizettek Diana melegítőjéért

    Elárverezték 53 ezer dollárért (15,3 millió forint) az 1997-ben elhunyt Diana walesi hercegnő egy Fly Atlantic feliratú sötétkék melegítőfelsőjét, amelyet a néhai hercegnő Richard Branson brit milliárdostól, a Virgin Atlantic alapítójától kapott ajándékba.

  • Stroke-ot okozhat az alvászavar

    Stroke-ot okozhat az alvászavar

    Noha az alvászavar mára Magyarországon is népbetegség, még mindig nem tudunk róla eleget. Pedig egyes fajtái súlyos esetben akár szívinfarktushoz és stroke-hoz is vezethetnek.