EUR: 310,85 Ft
CHF: 269,88 Ft
2017. október 10., kedd
Gedeon

Extra

Máig rejtély a magyar énekesnő halála

Máig tisztázatlan, hogy miért kellett meghalnia a kilencvenes évek népszerű lányegyüttese, a C’est La Vie énekesének, Sebők Anikónak. Kiss Gergely olimpikon 12 évvel a tragédia után is gyászolja felesége gyerekkori ismerősét, míg volt szerelme szívszorítóan mesél a lányról.

„Vár ránk a nyár, és most nem lehet késnünk” – dúdolták az emberek a kilencvenes évek végén a C’est La Vie együttes slágerét. A csapatot négy fiatal lány alkotta, három slágerük is vezette a popzenei sikerlistákat. Sebők Anikó 2005-ben a Jeta zenekar énekesnője lett, de sajnos első albumuk megjelenése előtt tragikus körülmények között elhunyt. Kémeri Péter mellette volt az utolsó pillanatokban is, ő nemcsak a munkatársát, de a szerelmét is elveszítette.
– Még mindig nagyon nehéz erről beszélni. Aki már veszített el közeli hozzátartozót, az tudja, milyen érzés ez. Persze azóta eltelt 12 év, és az élet megy tovább, van párom és gyerekem, de Ancsa azért a mai napig „velem van”. Hallom még a dalokat, amelyeket énekelt – mondta a Lokálnak Péter, aki úgy gondolja, hogy Anikó autóbalesetének köze van a halálához.
– Volt egy autóbalesetük a barátnőjével, oldalról beléjük trafált egy pizzafutár, Ancsa megütötte a jobb oldalát. A kórházat saját felelősségükre elhagyták, Ancsa nem gondolta, hogy nagy baja lehet egy ilyen baleset után. Napokkal később azonban belső vérzése lett, ami tüdőembóliát okozott. Szerintem jobban megüthette a tüdejét. Nyári megfázásos tüneteket is produkált, de hiába kértem, hogy menjünk orvoshoz, nem volt hajlandó. Otthon lett rosszul, a mentő előtt értem haza pár perccel. Miután beértünk a mentővel a kórházba, a sokktalanítóban sem lett jobban, hallottam, ahogy elmegy a szívhang. Nálam ott elment a világ, onnantól kezdve már csak foszlányokra emlékszem, ahogy rohannak körülötte, de már nem tudnak segíteni.később az orvosszakértők és a rendőrség nem hozta ok-okozati viszonyba a halálát a balesettel. Szerintem azonban a balesethez van köze, a múltat azonban nem bolygatom, hisz már semmi sem hozhatja vissza őt. Annyit szeretnék, hogy ne felejtsék el. Elképesztően tehetséges énekesnő volt, pont nemrég beszéltünk arról az ismerősökkel, hogy méltatlan dolog, ami Ancsa utolsó lemezével történt. Szeretném, ha minél többen megismernék, ezért meg is osztottam róla részleteket az interneten – tette hozzá Péter. Nemrég Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is arról mesélt egy közlekedésbiztonsági rendezvényen a Lokálnak, hogy az elmúlt években három közeli ismerőst veszített el autóbalesetben. Köztük volt Anikó is.
– A feleségem gyerekkori ismerőse volt. Ezek a tragédiák felfoghatatlanok, és tényleg fontos, hogy mi is tegyünk meg mindent azért, hogy elkerüljük a komolyabb bajt. Egy koccanásos baleset után is menjünk el orvoshoz. A másik ismerősömnél a jeges út okozta a tragédiát, a harmadiknál pedig a biztonsági öv hiánya. Az ember emiatt talán a szokásosnál is jobban odafigyel. Ha van kölcsönautó, akkor mindig megnézzük, hogy mi a helyzet a gumikkal vagy a biztonsági övvel. Fájdalmas az ismerőseink, barátaink elvesztése, és az is biztos, hogy soha nem felejtjük el őket…

Anikó

Anikó gyönyörű és tehetséges volt

Kiss Gergely rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy biztonságosabban közlekedjünk az utakon
Fotó: Mészáros Diána

Kapcsolódó Cikkek

  • A Dal 2018: December elejéig dönt a zsűri a résztvevőkről

    A Dal 2018: December elejéig dönt a zsűri a résztvevőkről

    A határidőig beérkezett versenydalok közül december elejéig választja ki a szakmai zsűri azt a 30 dalt, amelyek szerepelnek majd a hazai dalválasztó műsor hetedik évadában – hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli adásában annak kapcsán, hogy hétfőn kiírták a Dal 2018 pályázatát.

  • A gyerekvállalásról vitázik Csősz Bogi

    A gyerekvállalásról vitázik Csősz Bogi

    Nagy felháborodást váltott ki a VIASAT3 műsora, a Feleségek luxuskivitelben egyik adása. A milliárdosfeleség Csősz Boglárka arról beszélt, hogy hiba lett volna, ha rögtön szül egy gyereket, mert akkor „megszűnik nőnek és embernek lenni”, és csak az anyaság marad számára.

  • Álmában hunyt el Aradszky László

    Álmában hunyt el Aradszky László

    Tragikus hirtelenséggel hunyt el vasárnap este Aradszky László. Özvegye könnyeivel küszködve osztotta meg lapunkkal, hogy férje halálának semmi előzménye nem volt: a táncdalénekes lepihent, ám többé nem kelt fel.