2017. november 24., péntek
Emma

Aktuális

Megelőzhetővé vált a gonorrhea!

Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a szexuális úton terjedő gonorrhea, vagyis a kankó ellen – jelentették be új-zélandi tudósok.

A nagy létszámon végzett elemzés azt mutatta ki, hogy a fertőzések száma mintegy harmadával csökkent a beoltottak körében – idézi a BBC hírportálja a Lancet brit orvosi hetilap aktuális számában közölt tanulmányt.


Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai alapján évente mintegy 78 ezren kapják el a fertőzést. A szervezet nem szerez védettséget a kórokozó ellen, akárhányszor kapja is el.

A friss kutatásban használt vakcinát eredetileg agyhártyagyulladás ellen fejlesztették, nagyjából egymillió új-zélandi fiatalt oltottak be vele 2004 és 2006 között.


Az Aucklandi Egyetem kutatói elemezték a nemi betegségeket kezelő kórházak adatait, és azt találták, hogy a gonorrheások száma 31 százalékkal csökkent a meningitisz ellen oltottak körében.

Úgy tűnt, az oltás “keresztvédettséget” nyújtott a gonorrhea kórokozója ellen.

“Ez az első eset, hogy egy vakcina hatásosnak bizonyul a gonorrhea ellen. Jelenleg nem tudjuk, hogy működik, ám az eredmények segíthetnek a gonorrheaoltás kifejlesztésében” – magyarázta Helen Petousis-Harris, a kutatók egyike.

Az eredmények azt mutatták, a védettség nagyjából két évig tart.

A gonorrheát a Neisseria gonorrhoeae baktérium idézi elő, védekezés nélküli szexuális aktussal terjed. Ha nem gyógyítják, kismedencei gyulladást és meddőséget okozhat, várandósok továbbadhatják a magzatnak.

A kutatásban vizsgált vakcina – a MeNZB – azonban már nincs forgalomban. Több összetevője megtalálható egy új oltóanyagban, a 4CMenB-ben.

A WHO a múlt héten közleményben hívta fel a figyelmet a gonorrhea minden antibiotikumnak ellenálló törzseinek megjelenésére.

Teodora Wi, a WHO munkatársa elmondta, hogy eddig három olyan esetet jelentettek – egyet-egyet Japánból, Franciaországból és Spanyolországból -, melyek ellen nem volt hatékony antibiotikum.

A világszervezet kulcsfontosságúnak tartja a védőoltás kifejlesztését a “szupergonorrhea” megállítására.

http://www.bbc.com/news/health-40555702

Kapcsolódó Cikkek

  • Soros letagadja saját tervét

    Soros letagadja saját tervét

    A kormány pontosan tudja, mit akar Soros György, az illegális bevándorlókat be akarja hozni Európába – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak, hozzátéve: “mi ezt elutasítjuk, ezért a magyar kormány az útjában áll” Soros Györgynek.

  • 10 milliót nyúltak le az exszcientológustól

    10 milliót nyúltak le az exszcientológustól

    Interjút adott a hirado.hu-nak Bonyai Péter, a legismertebb hazai ex-szcientológustól. Bonyai tíz évig volt a szekta tagja, elmondása szerint ő és felesége ez idő alatt 10-12 millió forintot hagyott maga mögött.