EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 23., szombat
Zoltán

Egyéb Debrecen

Nappal virágba, éjszaka fénybe borul a város!

Magyarország méltán híres nagy rendezvénye, a Debreceni Virágkarnevál egy hónap múlva veszi kezdetét. Augusztus 12-től tíz napon keresztül több mint félszáz program szórakoztatja a közönséget. Debrecen Európa-szerte híres rendezvénye idején általában a város lakóinál nagyobb számú közönség látogat el hozzánk.

A közmédia kilenc évvel ezelőtt kapcsolódott be a Debreceni Virágkarnevál közvetítésébe, és a Duna Televízió fontos küldetése, hogy eljuttassa a világ magyarságához az országhatáron túlmutató, nemzetközi hírű rendezvény élményét, kulturális üzenetét – tudtuk meg Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától a rendezvényt beharangozó budapesti, az MTVA székházában tartott sajtótájékoztatón.


A fővárosi eseményen részt vett Széles Diána alpolgármester és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője is. Széles Diána elmondta, a Debreceni Virágkarnevál Európa egyik legismertebb ünnepévé nőtte ki magát. Számos rangos elismeréssel rendelkezik, többek között megnyerte az Európai Fesztiválok Szövetsége által meghirdetett „Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért” minősítést, így bekerült a kontinens legjobb ilyen jellegű rendezvényei közé. A városvezető szerint komoly érdeklődés fogja kísérni az augusztus 15–19. között Debrecen belvárosában megrendezésre kerülő Fények Éjszakái című fényfesztivált is, amelynek során a város ikonikus épülete, a református Nagytemplom a monumentális épületvetítésnek köszönhetően „életre kel”. A belváros tereit többméteres szoborinstallációk színesítik majd, esténként színes fényforgatag, tűzzsonglőrök, LED-táncosok, karneváli művészeti csoportok, valamint térzene kínál felejthetetlen élményeket.

Bódor Edit ügyvezető kiemelte, 1966 óta a fesztivál Debrecen egyik legnagyobb turisztikai vonzerővel rendelkező attrakciójává erősödött. A főszervező rámutatott: minél több korosztályt igyekeznek megszólítani. A kisgyermekes családok kedvenc programsorozata, a Galiba Gyermekfesztivál már augusztus 12-től várja az érdeklődőket a Nagyerdőben. A karneváli felvonuláson a kerékpárosok, a veterán autók, a művészeti csoportok mellett összesen tizennégy virágkompozíciót csodálhat meg a közönség. Idén először lesz látható egy rekordnagyságú, húsz méter hosszú sárkányt mintázó virágkocsi. Négy kontinensről érkeznek fellépők, Szenegáltól kezdve Mexikón keresztül az elmaradhatatlan olasz zászlóforgatókig. Augusztus 20-án 19 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj, Magyarország legnagyobb arénashow-ja, amelyet ismét Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas művész rendez. Negyedik alkalommal borul virágba a Nagyerdei Stadion, közel 2000 résztvevő lép fel!


Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.