EUR: 326,27 Ft
CHF: 294,53 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Egyéb Dunaújváros

Negyedjére is rajthoz álltak

Mintegy négyszáz versenyző állt rajthoz a negyedik alkalommal megrendezett Aquarius Triatlon versenyen. Az első viadalon ötven résztvevő volt, a létszám azonban évről évre növekedett, így a tendencia alapján a következő alkalommal akár már félezren is indulhatnak a dunaújvárosi háromtusán. 

Nemcsak a létszámban, hanem a rendezvény színvonalában is évről évre előrelépést mutat a dunaújvárosi verseny, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az idei Aquarius Triatlonon egyebek mellett a többszörös magyar bajnok Flander Márton és a szintén több alkalommal magyar bajnoki címet nyert Bartos Dávid is részt vett a megmérettetésen. A táv ezúttal is a szokásos volt: 1,9 kilométer úszás után pattanhattak nyeregbe a versenyzők, hogy leküzdjék a 90 kilométeres kerékpározást, majd letudják a félmaratoni, 21 kilométeres futást. A kerékpáros pálya érdekessége az volt, hogy a versenyzők körpályán haladtak, amely mintegy 7,5 kilométer hosszú volt, azaz összesen 12 alkalommal kellett megmászniuk a Duna-partról az egykori vidámparkig vezető emelkedőt, ameéyet a köznyelvben csak Siklónak becéznek.


A szervezők több frissítőpontot is biztosítottak a versenyzőknek
(fotó: Nagy Sándor Márton)

 

A szervező Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesületet többek között Füzesi Dávid képviselte a versenyen, aki a negyedik helyen ért célba. A szervezők bizakodva állhatnak a jövő évi verseny elé, hiszen zavartalanul, baleset nélkül zajlott le az esemény, így minden bizonnyal 2018-ban, az ötödik Aquarius Triatlonon is rajthoz állhatnak majd a versenyzők – az eddigi tapasztalatok alapján még nagyobb létszámban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.