EUR: 308,23 Ft
CHF: 267,60 Ft
2017. október 17., kedd
Hedvig

Egyéb Sopron

Reflektorfényben a What’sUpCi

Tartalmasan telik a nyár a What’sUpCi együttes és frontembere, Szabó Laci számára. A helyi formáció több fesztiválon is megfordult, az énekes pedig zenekari kötelezettségei mellett színházi feladatoknak is eleget tesz.

– Elnézve az eseményeket, igen pörög mostanság a zenekar.
– Nem lehet okunk panaszra. Az egyik legkomolyabb megmozdulás eddig a Sopron Zenél rendezvény volt. Örülünk, hogy a két éve a Hoffer Péterék által megrendezett nagyszabású utcazenei fesztivál idei apropóján már mi is a meghívottak között lehettünk. A nyáron terveink szerint még kisebb-nagyobb fesztiválok, utcazenék és magánrendezvények követik majd egymást.
– Milyen élménnyel gazdagodtatok a VOLT-on?
– Hatalmas sikernek könyveljük el, hogy idén már másodszor sikerült meghívást kapnunk a fesztiválra, ráadásul jubileumi alkalommal. A mínusz első nap estéjén léptünk fel a Sopron Színpadon a tőlünk már megszokott coverekkel. Először adtuk elő nagyközönség előtt új dalunkat, az Ópiátot.
– A What’sUpCi zenekarnak mi a hitvallása?
– Három nyelv, a magyar, az angol és a horvát megtartásával közvetítjük azt az életérzést, amely végül is a tagok mindennapját jellemzi. Mindhárom nyelven hallgatunk napi szinten zenét, ki-ki mindhárom nyelven is kommunikál otthon, illetve a munkahelyén. Ezt a határtalanságot és a kultúrák egymás melletti tarka jelenlétét szeretnénk átadni a produkciónkban, amikor akár önálló dalt adunk elő, akár egy saját szájízre formált feldolgozást.
– Hova sorolnátok a stílust?
– Tamburás folk-pop/rock stílusban zenélünk, és szerintem minden korosztály számára érthető üzenetet hordoznak a feldolgozások. A mai világban hatványozottan érvényesül az „ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz” megállapítás. Az általunk nagybőgőre, billentyűre, tangóharmonikára, prím és kontra tamburára, elektronikus gitárra, valamint hegedűre átültetett covereket sok helyen meglepődve, de abszolút pozitívan fogadja a közönség ebben az új köntösben.
– Neked mit jelent zenekarban énekelni és színházban játszani?
– Kihívás és csodálatos érzés is egyben három nyelven énekelni. Szeretném újra komolyan képezni a hangomat és nem csak azért, mert a sors ebben az irányban komolyabb kapukat is megnyitott a számomra. Tizenöt évvel ezelőtt jártam Mikó István Színitanodájába, majd a Soproni Petőfi Színházban, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyolc darabban is dolgozhattam. Aztán eltelt sok év, és tavaly Pataki András színigazgató zenészeket keresett Molnár Ferenc Liliom című darabjához. Kónyai Flórival kaptunk megbízást a jelenetek közötti változászenék élő előadására. Ő hegedűvel, én tangóharmonikával támogattam Sárközi Gábort a bőgőnél. Így gyakorlatilag tíz év szünet után kerültem újból vissza a színházi vérkeringésbe és ez az év egyből két darabot is hozott, a My Fair Ladyt és az Aidát.
– Mik a további tervek?
– Leforgatunk majd egy klipet az Ópiáthoz, amely már kész storyboarddal rendelkezik, illetve a még fiókban lévő egy-két dalötlet szövegét fejeznénk be. Természetesen továbbra is bővítjük a repertoárunkat, de szeretnénk majd komolyabb figyelmet szentelni saját dalok szerzésére is.

Így alakult meg a What’sUpCi
Szabó Laci így emlékszik vissza a What’sUpCi megalakulására: Három és fél éve Halász Misi ötletére Egresits Andival hárman alapítottuk a zenekart. Ők hosszú évekkel ezelőtt a Kópházi Tamburások népi zenekarát erősítették. Misi rockos stílusával, angol nyelvi beállítottságával hamar közös nevezőre jutottunk a célokat illetően, Andi pedig zágrábi egyetemi végzettsége révén a legaktuálisabb helyi horvát slágerötleteket tudta szállítani. Csak idő kérdése volt, hogy a bőgőhöz mikor csatlakozik Korláth Zoli, akinek az ujjai alatt szinte lángolnak a húrok. Rovó Pétert színházi berkekből, a Sopron Balett táncosaként vonzottuk be először a baráti körünkbe, aztán elég hamar a dobok mögé. Kónyai Flóri hegedűst pedig nem kell bemutatni a környéken. Az előzőek után egyáltalán nem várt hangszer megadja azt az egyediséget, ami az ő csatlakozása után teszi teljessé a What’sUpCi hangzásvilágát.

Kapcsolódó Cikkek