2018. január 17., szerda
Antal, Antónia

Sport

Robert Kubica a nyári szünet után ismét versenyezhet

A Bild című német lap értesülése szerint Robert Kubica hosszú kihagyást követően a nyári szünet után ismét versenyezhet a Forma-1-ben.

A lengyel pilóta legutóbb 2010 novemberében, az Abu-Dzabi Nagydíjon indult, majd 2011 februárjában egy raliautóval súlyos balesetet szenvedett, amelyben komolyan megsérült a jobb keze.


A 32 éves Kubica idén június elején Valenciában kétszer tesztelhetett a Renault 2012-es versenyautójával, de a nyilvánosság kizárásával lezajlott gyakorlásról közölt képeken egyszer sem mutatták a jobb kezét.

A német lap beszámolója szerint július 31-én a lengyel versenyző a Hungaroringen ismét kipróbálhatja a Renault-t, és ha elégedettek lesznek az eredményével és a teljesítményével, akkor a nyári szünet után ő válthatja Jolyon Palmert. A 26 éves brit pilóta egyelőre nem szerzett pontot a mostani idényben. Amennyiben így történik, Kubica augusztus végén a Belga Nagydíjon térhet vissza a versenyzéshez.


“Palmernek voltak problémái az autó megbízhatóságával, de való igaz, ha mindkét versenyzőnk szerzett volna pontot, akkor most nem csak a nyolcadik helyen állnánk” – közölte Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója. A csapat eddigi 26 pontját a német Nico Hülkenberg gyűjtötte.

A csapat vezetője Kubicáról elmondta, még mindig gyors és energikus, ezért nem marketingfogásnak tekintik a tesztjeit.

A Bild cikke hozzáteszi, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosainak ellenőrizniük kell, hogy a lengyel pilóta képes-e öt másodpercen belül kiszállni az autójából – többek között ettől is függ, hogy visszakaphatja-e a versenyengedélyét -, ehhez viszont a Renault-nak át kellene alakítania az autót, hogy mindkét váltó a kormánykerék bal oldalán legyen.

Kapcsolódó Cikkek