2020. augusztus 05., szerda
Krisztina

Egyéb Szolnok

Saját KRESZ-parkban tanulják a közlekedést az ovisok

Örömmel tanulás a célja annak a KRESZ-parknak, amelyet a napokban adtak át a Rózsa úti óvodában.

Ahhoz, hogy a gyermekek is biztonsággal lehessenek a közlekedés résztvevői, érdemes minél fiatalabb korban megismerkedniük az alapvető szabályokkal. Erre ad lehetőséget a táblákkal, közlekedési lámpával ellátott park.


Az átadáson jelen volt Szalay Ferenc polgármester – az önkormányzat biztosította a térkövezett területet az intézményben –, Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke és a GRSP Magyarország Egyesület ügyvezetője, Bódi Andor, a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület elnöke és Szabó Zoltán, a JNSZ Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Forrás: jnsz.hu

A GRSP Magyarország Egyesület legfontosabb küldetése a közlekedők magatartásának pozitív irányú befolyásolása révén a balesetek számának, súlyosságának csökkentése.  Három részből álló óvodai programját Szolnokon, a Rózsa úti óvodában valósítja meg: kidolgozott módszertant és demonstrációs eszközöket adnak át az óvodapedagógusoknak, illetve mini KRESZ-parkok létesítettek a gyerekek nagy örömére.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt a híres filmrendező

    Hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, nevéhez olyan filmek fűződnek…

  • Húsban a jövő

    Húsban a jövő

    Minden adott ahhoz, hogy Kaposvár a térség fővárosává váljon, hangzott el a Kométa és a kormány között megszületett stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor.