EUR: 325,31 Ft
CHF: 295,48 Ft
2019. július 22., hétfő
Magdolna

Extra

Szinetár Dóra 40 évesen jobban megéli a várandósságot

Hatalmas megtiszteltetés érte a jelenleg harmadik gyermekével várandós Szinetár Dórát, ugyanis az énekes-színésznőt is beválasztották a magyar kultúra 50 legmeghatározóbb alakja közé. A hetedik hónapban lévő Dóra szakmai átalakulásáról, karrierépítéséről is mesélt a Lokál Extrának, mint ahogy arról is, miben más a harmadik terhessége az előző kettőhöz képest. 

A várandóssága hetedik hónapjában járó színésznőt a Kult50 – A kultúra 50 arca című kiadvány szakmai szerkesztői válogatták be azon tehetséges és meghatározó művészek közé, akik az utóbbi egy-két évben maradandót alkottak a hazai kulturális életben.


– Végignézve a zsűrit és azt a másik 49 alkotót, akit beválasztottak a kiadványba, elmondhatom, hogy nagy büszkeséggel tölt el, hogy bekerülhetek egy ilyen társaságba. Amit írtak rólam, nagyon pozitív visszajelzése annak, hogy volt értelme az elmúlt pár éves munkámnak. Miután évekkel ezelőtt távoztam a Budapesti Operettszínházból, nem tudtam, hogy a továbbiakban is fel kell-e vállalnom a zenés színházat. Akkoriban úgy gondoltam, ebben a műfajban nem tudom elég mélyen közölni az érzéseimet. Próbálkoztam sanzonnal, prózával és gyereklemezzel egyaránt, hiszen korábban nagyon sok naiva szerepet alakítottam, gondolok itt a Szépség és a szörnyeteg Belle-jére vagy a Rebecca főszerepére. Azonban egy idő után elegem lett ezekből a karakterekből, és szerettem volna kitörni ebből a szerepkörből. Ahogy korábban fogalmaztam: a naiva úgy működik, hogyha zsenilás vagy, akkor nem zavar, de ha rossz vagy, nagyon csíped az emberek szemét. Az operettes visszatérésem idején azonban rájöttem, hogy nem kell a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Értékelni kell azt a tehetséget és tudást, amit a Jóistentől kaptam és amit hosszú évek alatt befektettem ebbe a műfajba, és nem szabad elnyomni magamban az iránta érzett alapvető imádatot – vélekedett Dóra. 

Dóra azon kevesek közé tartozik, akik tökéletesen össze tudták egyeztetni a hivatásukat a családi életükkel. Számos színésznő biztosan nem merte volna egy csecsemővel kezdeni felnőtt karrierjét, ahogy Szintár tette, hiszen alig volt 20 éves, amikor megszületett fia, Márton, majd 11 évvel később, karrierjének csúcsán jött világra második gyermeke, a most kilencéves Zorka. 


– Maguk a döntések nagyon egyszerűek voltak, mivel nekem a magánéletem mindig is fontosabb volt, mint a karrierem. Húszévesen, az első – amúgy már akkor is tervezett – várandósságomnál is tudtam, hogy a színház nagyon szép és csodálatos, de sosem állhat az első helyen. Sose fordulhatott volna elő, hogy ne vállaljak be egy gyereket egy szerep miatt. Tudom, milyen csodálatos, amikor ott állok a Sportaréna színpadán 10 ezer ember előtt, de össze sem hasonlítható azzal, mint amikor Marci fiam először énekelte el nekem az Orgona ága című dalt egy anyák napi ünnepségen – mondta Szinetár.

Dóra jelenleg terhessége utolsó szakaszában jár, azonban még mindig nagyon aktívan telnek a mindennapjai: bár már néhány hete nem vállal fellépést, nem elképzelhetetlen, hogy augusztus 20-án fellép az Operettszínház egyik vidéki gálaműsorában, továbbá férjével, Makranczi Zalánnal és gyermekeikkel együtt bebarangolják az ország legszebb helyeit.

– Szabadidőkben sokat járjuk az országot a családommal, legyen az zöld erdő vagy a Balaton-felvidék, Zorka lányom is imád kirándulni, úszni, még Szlovéniába is elmegyünk egy mobil házas kempingbe a hegyek közé. Nagyon fontos az aktív testmozgás, mert tapasztalataim szerint szülni is könnyebb, ha jó formában van az ember. A vezetéssel sincs problémám, amíg elfér a pocakom a kormány mögött, de ezt szerintem minden többgyermekes édesanya érti, az élet nem állhat meg most sem – mondta Dóra, aki azt is megosztotta a Lokál Extrával, hogy mitől érzi másnak mostani terhességét az előzőekhez képest.

– Lelkileg jobban érzem magam a mostani várandósságom alatt, mert bár nagyon boldog kismama voltam 20 évesen is, de most, 40 évesen sokkal jobban meg tudom élni a várandósságot. Nagyszerű, hogy egy gyermek gond nélkül megfogan az én koromban, és minden vizsgálat szerint teljesen egészséges is, így a legnagyobb örömömre a természetes szülésnek sem lesz akadálya.

Kapcsolódó Cikkek

  • 80 éves Batman

    80 éves Batman

    A San Diegó-i Comic-Con Múzeumban mutattak be különböző Batman ereklyéket, a Batman-képregények első megjelenésének 80.

  • Magyarok is beveszik az 51-es körzetet

    Magyarok is beveszik az 51-es körzetet

    Közel 2 millióan, köztük több mint ezer magyar jelzett vissza a közösségi oldalon a legendás 51-es körzet leigázásra. Az amerikai légierő nevadai teszt- és kiképzőbázisára tervezett szeptember 20-ai eseményt eredetileg poénból hozták létre, de a hatalmas érdeklődés miatt az amerikaiak kezdik egyre komolyabban venni a szervezkedést.